Szörnyű körülmények között, pincében tartanak 130 kecskét Érden
Több mint százharminc kecskét tartanak borzalmas körülmények között Érd-Parkvárosban egy mély pincében - közölte Érd polgármestere kedden, sajtótájékoztatón.
Több mint százharminc kecskét tartanak borzalmas körülmények között Érd-Parkvárosban egy mély pincében - közölte Érd polgármestere kedden, sajtótájékoztatón.
Januárban országos iskolakert-fejlesztési program indul.
Tavaly több mint 600 madarat látott el a székesfehérvári Vadmadárkórház.
Szombathelyi Tibor, az Élet Iskola megálmodója életét veszítette vasárnap úszás közben Bárdudvarnokon, közölték a Facebookon.
A visszatérő "vandálok" több százezres kárt okoztak.
Illegális hulladéklerakók felszámolására pályázhatnak az önkormányzatok.
Kedden mérték a tél legalacsonyabb hőmérsékletét.
92 ezer tős bazsarózsa ültetvényt hoztak létre Szolnok határában.
Az Év kétéltűje programban idén a foltos szalamandra nyert, a szervezők felhívták a figyelmet a faj veszélyeztetettségére.
Komoly balesetveszélyt jelenthet a vadonélő állatok videózása drónnal.
A rendszer képes lesz az autóutak és a repülőterek környezetében potenciális vészhelyzetet jelentő és gazdasági károkat okozó köd előrejelzésére.
Meghosszabbították az illegális kutak bírságmentes engedélyeztetésének idejét.
Magyarország két LIFE integrált pályázatát is támogatja az Európai Bizottság.
Több mint 1000 bagoly szállta meg Túrkevét.
A földi klíma 10 év múlva a 3 millió évvel ezelőttihez lesz hasonló.
Marján Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Biogazdák Egyesületének elnöke 2003-ban kezdett el a biogazdálkodással foglalkozni. Akkoriban a környezete még furcsállta az átállást, de ahogy mondja, az idő őt igazolja.
A szabályosan létesített kutak után sem kellene megfizetni az eljárási illetéket.
Madárvédelmi megállapodást írtak alá a mérgezések visszaszorítására.
Máté Bence kiviszi az utcára a természetfotókat
Rengeteg daru pusztult el a Hortobágy peremén.
Elindult a küzdelem a kajszibarack megmentéséért.