Kiderült: fejlesztésekkel megtakarítható lenne a háztartások energiafelhasználásának fele

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült: fejlesztésekkel megtakarítható lenne a háztartások energiafelhasználásának fele

A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) idei országos szakmai képzéssorozata során több száz szakemberrel találkozott. A rendezvények keretében az új energetikai előírások teljesítéséhez nyújtott támpontokat partnerei támogatásával a szervezet. A lezajlott rendezvénysorozat tapasztalatainak feldolgozása a szakmai tanulságokon kívül ráirányította a figyelmet néhány fontos további összefüggésre is, mely egyrészt a lakásépítők-, korszerűsítők számára megfontolandó, másrészt a szélesebben értelmezett építőipari ösztönző rendszerek kapcsán is megfontolandó - derül ki a MEHI közleményéből.

Minden épület egyedi, ezért nincsenek kőbe vésett megoldások az új épületenergetikai előírások teljesítésére. Helyette olyan készlettárat érdemes felsorakoztatni, mely az építész és gépész szakemberek kooperációján, együtt gondolkodásán keresztül vezet az optimális, energiahatékony épületekhez már a közeljövőben is. A minőségi, valós energia-megtakarítással járó beruházások csak az épülettervezők, kivitelezők és üzemeltetők együttműködése mentén tud megvalósulni.

Az alapos tervezés és előkészítés nemcsak a kivitelezési költségeket tudja leszorítani, hanem az energetika szempontjából rendkívül fontos hosszú távon alacsonyan tartható üzemeltetési költségek tekintetében is elengedhetetlen.

A felsorakoztatott épületenergetikai készlettár egyaránt mutatott megoldásokat az újépítésekkel és a meglévő épületek korszerűsítésével kapcsolatban. Levonva a tapasztalatokat szakmai konszenzus alakult ki abban a kérdésben, hogy idén az újépítések jelentették az energiahatékonysági piac motorját. A kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa kivezetése azonban feltehetően csökkenteni fogja a most tapasztalható intenzív lakásépítési hullámot, ami egyes prognózisok szerint a lakásfelújításoknak fog kedvezni

A lakás korszerűsítések fellendülése szükséges is lenne: Magyarország európai uniós energiahatékonysági kötelezettségeinek teljesítése csak ezzel együtt érhető el. Az újépítések piacán bár intenzív a növekedés, és az idei év első három negyedévben a tavalyihoz képest 28 százalékkal több lakás épült, de ez nem olyan léptékű, hogy jelentősen hozzá tudna járulni az energia-megtakarítási célokhoz. A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia a 2014-2020 közötti időszakra 700 ezer lakás komplex energetikai felújítását tűzte ki célul. A jelentős energia-felhasználó ágazatok közül a lakosság a legnagyobb, az ország energiafogyasztásának több mint egyharmadáért felel. A háztartások által felhasznált energia 40-50 százaléka megtakarítható lenne a lakóépületek komplex energetikai felújításával. A kitűzött cél ellenére Magyarország lassan halad előre energia-megtakarítási kötelezettsége teljesítése terén.

A fentiek tükrében szükséges és előremutató lépés lenne, hogy a lakossági épületenergetikai korszerűsítésekre is rendelkezésre álljanak rendszeres, hosszú távú, kiszámítható, tervezhető állami ösztönző és támogatási programok.

Ennek további előnye lehet, hogy egy hosszú távú, kiszámítható támogatási rendszer jót tesz az építőiparnak is: stabilizál, területileg kiegyenlít, az építőipari mikro- és kisvállalkozások megrendelés-állományát erősíti.

Míg az újépítések továbbra is rendkívül aránytalan területi eloszlást mutatnak a KSH adatai szerint, addig a MEHI 2016 évi kutatása alapján elmondható, hogy a felújítások ösztönzése képes lenne országosan kiegyenlíteni az újépítések okozta területi aránytalanságokat. Bár a felújítások volumene kisebb, építőipari hatásuk jelentős, hiszen piaci tapasztalatok szerint kiegyensúlyozott piaci környezetben minden újépítésre 10 felújítás jut; ez különösen az építőipari KKV-k helyzetének kiegyensúlyozásában tudna komoly szerepet játszani.

Az aránytalanságot a kormány is felismerte, hiszen a „falusi CSOK” program keretében jelentős forrásokat szán az otthonteremtésre is. Ez a szándék összecseng a Magyar Energiahatékonysági Intézet korábbi kutatási eredményével, mely egyértelműen megmutatta, hogy a vidéki, falusi családi házban élők számára a legfontosabb otthonaik energiahatékonyságának javítása, az energiahatékonysági felújítások elvégzése lenne.

- mondta Szalai Gabriella, a MEHI vezetője.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vidék

energia

energiatudatosság

építkezés

építészet

épület