A Szupergyors internet program már Hajdú-Bihar megyébe is elért

MTI   
  Megosztom
A Szupergyors internet program már Hajdú-Bihar megyébe is elért

Több mint 430 millió forintból újabb két Hajdú-Bihar megyei településen épült ki a szélessávú internet hálózat - mondta Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán Hajdúhadházon, a fejlesztés átadásán.

A Szupergyors internet programban (Szip) Hajdúhadházon és a szomszédos Bocskaikertben 3750 háztartás számára építették ki a hálózatot, mondta el Kara Ákos. Az új internet végpontok a Szip 2.0 program által előnyben részesített optikai hálózati technológiával épültek ki. A program célkitűzése, hogy másodpercenként legalább 100 megabit sávszélességű, lehetőleg gigabit-képes, elsősorban optikai hálózatok épüljenek, amelyek az unió digitális menetrendjében megfogalmazott stratégiai céloknak is megfelelnek.

A program 2015-ös indulása óta 2018 végéig 500 ezer új végpontot alakítottak ki, így az országban jelenleg már 2,8 millió háztartásban érhető el a szélessávú vezetékes internet.

A szupergyors internet programra 150 milliárd forintot fordít a kormány, ebből 56 milliárd forint az uniós forrás. A program keretében az ország valamennyi pontjára eljuttatják a szélessávú internet hálózatot. Hajdú-Bihar megyében eddig csaknem 3,8 milliárd forintból több mint 30 ezer háztartásban építették ki a végpontokat, közölte Kara Ákos.

A hajdúhadházi járás az országban az első, ahol mindenütt, Hajdúhadházon, Tégláson és Bocskaikertben is elérhető a szélessávú internet hálózat, amely a hátrányos helyzetű térség versenyképességét, az ott élők esélyegyenlőségét javítja, mondta el Tasó László, a térség országgyűlési képviselője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

internet

szupergyors internet

hajdú-bihar

fejlesztés