Kiderült: ez a megye lehet a falusi CSOK legnagyobb nyertese

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült: ez a megye lehet a falusi CSOK legnagyobb nyertese

A falusi CSOK 2486 településen lesz igénybe vehető, az elmúlt napokban közzétett végleges lista alapján. A legtöbb település, összesen 329 darab BAZ megyében található, amely így magasan vezeti a listát, utána 60 településsel lemaradva Baranya következik. A megyei lista végén Csongrád (44 település), Komárom-Esztergom (45) és Jász-Nagykun-Szolnok (53) megye áll. Pest megyében bár 62 településen érhető el majd a kedvezmény, a főváros környéki ingatlanpiacon nem fog jelentős változást okozni a Duna House elemzése szerint.

Az érintett településeken közel 1000, az elmúlt egy évben megtörtént tranzakciót elemzett a Duna House. Ez alapján az átlagos négyzetméterár 104 500 Ft volt, amit a legdrágább települések tranzakciói húztak fel, ezek mindegyike a Balaton mellett helyezkedik el. Tihany, Balatonudvari, Balatonvilágos és Balatonakali területén is jóval drágábbak voltak az ingatlanok a nagy átlagnál. A Balatoni régió után Pest megyei települések Ceglédbercel és Sződ, valamint például a Baranya megyei Villány település található a listán, ha az árakat nézzük. A vizsgált ingatlanok méretét tekintve 90 négyzetméter felett volt az átlag, amely már megfelel a 3 gyermek esetén kötelező méretelvárásnak.

Növekvő keresletet jelenthet a falusi CSOK a használtlakás piacon, azonban a nagyvárosokra jellemzően kisebb mértékben fog hatni. A főváros tekintetében csak a külső agglomerációs gyűrű szélén találhatunk ilyen kisebb településeket, ahonnan már igen nehéz és körülményes a bejutás a munkavállalók számára

– nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „Árak tekintetében is változatos a lista, van, ahol kényelmesen vásárolhatnak majd a jelenlegi árak mellett a családi otthont keresők a támogatás összegéből, de van, ahol mindenképpen szükség lesz önerőre is a vásárláshoz.”

Falusi CSOK által érintett települések
megyei megoszlás szerint
Csongrád 44
Komárom-Esztergom 45
Jász-Nagykun-Szolnok 53
Fejér 57
Békés 59
Hajdú-Bihar 60
Pest 62
Bács-Kiskun 95
Győr-Moson-Sopron 96
Tolna 100
Heves 104
Nógrád 113
Veszprém 174
Vas 174
Szabolcs-Szatmár-Bereg 206
Somogy 221
Zala 225
Baranya 269
Borsod-Abaúj-Zemplén 329
Összesen 2486

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csok

falusi csok

falusi csok települések listája

otthon

család