Jótékonyság Sátoraljaújhelyen: elkészült a Wáberer ház + fotók

HelloVidék   
  Megosztom
Jótékonyság Sátoraljaújhelyen: elkészült a Wáberer ház + fotók

130 millió forintos költséggel közösségi ház létesült Sátoraljaújhelyen a halmozottan hátrányos helyzetű családok számára. A létesítményt kedden Wáberer György, a Wáberer Alapítvány kuratóriumának elnöke avatta fel Lehel Lászlóval, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójával közösen. Az eseményen részt vett Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely Város polgármestere. Az ünnepi átadáson megjelent Lévai Anikó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete.

A 315 m2 alapterületű épületet az adományozó felszerelte a higiénés, nevelési és kulturális szolgáltatások nyújtásához szükséges minden modern berendezéssel, olvasható a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közleményében. Az intézményben konyha, mosókonyha, oktatótermek kaptak helyet, a gyerekek számára játszószoba, a fiataloknak olvasó-, valamint számítógépes kabinet, a továbbtanulni vágyók és az érdeklődők számára oktatóterem került kialakításra. A beruházás és a működtetés minden költségét a Wáberer Alapítvány fedezi, a nevelési és felzárkóztatási célok megvalósítására az alapító a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet kérte fel.

A sátoraljaújhelyi születésű Wáberer György az avatás alkalmából elmondta, hogy hisz abban, hogy a reális lehetőségek megteremtésével és megfelelő szakmai támogatással a halmozottan hátrányos helyzetű emberek kitörhetnek a mélyszegénységből és olyan teljesítményeket érhetnek el, amelyekre büszke lehet szülőföldjük.

Fekete Daniel / MÖS
Fekete Daniel / MÖS

Ezt a célt szolgálja az egymilliárd forintos alaptőkével létrehozott alapítványa, amely Sárospatakon sportcsarnok építését tette lehetővé, Sátoraljaújhelyen hozzáférést biztosít az egészséges ivóvízhez azoknak a halmozottan hátrányos helyzetű embereknek, akik a vízhasználat díját nem tudják kifizetni, és amely a következő tanévtől több mint száz zempléni rászoruló gyermek számára nyújtja az ösztöndíj és a mentorálás pénzügyi fedezetét.

Az Ökumenikus Segélyszervezet évtizedes tapasztalatára építve, felkészült szakemberekkel valósítja meg sátoraljaújhelyi programját, mondta el Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója. Szakértőik felmérik, milyen tevékenységek és programok szolgálják a legjobban a városban és környéken mélyszegénységben élő közösség körülményeinek és életkilátásainak, javítását, a gyermekek szegénység okozta hátrányainak leküzdését. A programot a helyi közösség aktív bevonásával alakítják majd, például a gyermekekkel közösen döntik el, hogy milyen szabadidős tevékenységek feltételeit biztosítsák.

A segélyszervezet munkatársai baba-mama klub, sportfoglalkozások, fejlesztő- és játékfoglalkozások, illetve családi rendezvények formájában tervezett közösségi programok mellett, a 2019-es tanév idejére korrepetálással és terápiás foglalkozásokkal is segíteni kívánják a rászoruló családokat.

Fekete Daniel / MÖS
Fekete Daniel / MÖS

Már idén fejlesztő programok indulnak, amelyek a 3 évesnél fiatalabb korosztály és szüleik, valamint az iskolás gyerekek számára egyaránt biztosítják a továbblépés lehetőségét. A későbbiekben gyógytornászt, fejlesztő pedagógust és védőnőt is terveznek bevonni a munkába. Az Ökumenikus Segélyszervezet közösségteremtő és építő céljai mellett a jövőben részben állami finanszírozású szolgáltatásokat is szeretne indítani a Wáberer Házban.

Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere reméli, hogy a jószándékú kezdeményezés értő emberekre talál, és meg is becsülik majd ezt a segítséget, valamint azokat a lehetőségeket, melyeket ez a létesítmény nyújt, s a program eléri célját.

Címlapi kép és fotók: Fekete Dániel / MÖS

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hátrányos helyzet

jótékonyság

sátoraljaújhely