Nem áll meg a fejlesztés Pakson: folytatódik az energiatakarékossági program

MTI   
  Megosztom
Nem áll meg a fejlesztés Pakson: folytatódik az energiatakarékossági program

Idén is támogatja Paks önkormányzata a város lakásainak energiatakarékossági felújítását, a programra 170 ingatlantulajdonos pályázatát fogadták be, közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a tavalyival megegyező, százmillió forintos keretre pályázhattak a paksiak, amelynek fele az iparosított, fele a hagyományos technológiával épült házak felújítására szánt összeg. A pályázók lakásonként, ingatlanonként 500-700 ezer forintos támogatáshoz juthatnak. Az utófinanszírozású pályázatokat a következő hónapokban bírálják el.

Az önkormányzat 2006 óta járul hozzá a lakóépületek energiatakarékossági felújításaihoz. 2017-ig 1410 pályázót támogattak, ami azt jelenti, hogy a csaknem 8 ezer mintegy ezerötszázat újítottak fel támogatással.

Az épületeken jellemzően nyílászárókat cseréltek és hőszigetelést, fűtéskorszerűsítést végeztek, de kisebb számban megújuló energia-felhasználást szolgáló beruházásokat is támogattak pályázati forrásból.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

paks

lakás

felújítás

támogatás

ingatlan

napelem