Júniusi viharkárok: még mindig nem tudják megbecsülni a károkat

MTI   
  Megosztom
Júniusi viharkárok: még mindig nem tudják megbecsülni a károkat

Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása - hangzott el az M1 aktuális csatornán.

A műsorban Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja elmondta, a vihar jelentős károkat okozott az ukrán-szlovák-magyar határ közelében lévő településeken. A vihar nagyon rövid idő alatt 140 villanyoszlopot döntött ki ezen a környéken, lakott és lakatlan területeken egyaránt. Volt olyan település, ahol az összes villanyoszlop kidőlt.

Mivel a sérült villanyoszlopok felkutatása is időbe telt, ezért az első 24 óra alatt csak a fogyasztók 80 százalékát sikerült visszakapcsolni a rendszerbe, míg a maradék 20 százalékhoz újabb két nap kellett. A károk felszámolására nyolc kamionnyi anyagot (oszlopokat, vezetékeket) kellett a helyszínre szállítani, és még Paksról, illetve Sárbogárdról is érkeztek szakemberek. Mivel a térségben még mindig van körülbelül 150 olyan lakóház, amely megsérült a viharban, és a tulajdonos azóta sem tudta helyreállítani, ezért azokat továbbra sem kötötték vissza a hálózatba.

Az előzetes becslés alapján több mint 250 millió (negyed milliárd) forintot kellett költeni a június végi szabolcsi vihar következtében az elektromos hálózatban keletkezett károk helyreállítására - közölte Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja.

Mint felidézte: óriási vihar volt június végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Összesen 140 oszlop dőlt ki, vagy tört derékba, 181 helyen szakadt el a vezeték. A vihar után közvetlenül, a legrosszabb pillanatban több mint 60 ezer fogyasztási helyen nem volt áram. Végül 3 napon belül sikerült mindenhol helyreállítani az áramszolgáltatást. Ehhez az ország más részéről is irányítottak át villanyszerelőket például Baranya, Tolna és Somogy megyéből.

Azt mondta: a legtöbb problémát a kidőlő fák, letörő faágak okozták: elszakították az elektromos vezetékeket. Megjegyezte, hogy a fák visszametszésével sokat lehet tenni az ilyen károk elkerülése érdekében.

Még jelenleg is vannak olyan házak (néhány tucat), ahová nem tudták visszakötni a vezetékeket, mert úgy megsérült a tetőszerkezet. Ezeken a helyeken folyamatosan végzik a visszakapcsolásokat - gyorsított eljárásban, amint a tulajdonos végzett a javításokkal a házon.

Kiemelte, hogy az E.ON tudatosan készül a havaria helyzetekre: a 7/24 órás rendszerfelügyelet és az időjárási előrejelzések folyamatos figyelése mellett a kifejezetten ilyen helyzetekre szóló működési rendet dolgoztak ki. Évente havária gyakorlatokat tartanak minden, az E.ON szolgáltatási területéhez tartozó megyében.

Szerda reggel Tóth Béla az M1-en arról beszélt, még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása. Elmondta, a vihar jelentős károkat okozott az ukrán-szlovák-magyar határ közelében lévő településeken.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vihar

kár

szabolcs-szatmár-bereg megye

jégeső

áram