Rengetegen pályáztak: itt tart most a Magyar falu program

MTI   
  Megosztom
Rengetegen pályáztak: itt tart most a Magyar falu program

A sok pályázó és a sok nyertes igazolja a Magyar falu program sikerét, illetve azt, hogy valós igényekhez igazodó pályázatok jelentek meg a program keretében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Veszprém megyei Bakonynánán tartott sajtótájékoztatóján.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy az első pályázati kiírásokat megelőzően végigjárták az országot, több mint négyezer emberrel, településvezetőkkel, jegyzőkkel egyeztettek.

A falvak tulajdonképpen maguknak írták ki a pályázatokat, javaslataikhoz társultak később források

- fogalmazott.

A kormánybiztos elmondta, hogy idén 18, a helyi életminőség javítását célzó intézkedés szerepel a programban, négy már lezárult: egyházi és önkormányzati közösségi terek felújítására, valamint orvosi rendelők felújítására és orvosi eszközbeszerzésre nyertek a települések. Gyopáros Alpár megemlítette, hogy csak Veszprém megyében több mint száz nyertes pályázó van, megközelítőleg egymilliárd forintnyi fejlesztésre nyertek forrást.

A kormánybiztos közölte, hogy Bakonynána két pályázata már sikerrel lezárult. Egyrészt orvosi eszközökkel szerelik fel a nemrégiben felújított orvosi rendelőt, továbbá a település közösségi terét fejlesztik. Gyopáros Alpár beszélt a "falusi útalapról" is, amely a falvakat városokkal vagy falvakkal összekötő hazai mellékúthálózat felújítását célozza.

Idén 50 milliárd forintos a keret és több mint 400 kilométernyi út újul meg, míg a jövő évi költségvetésben ugyanekkora forrás lesz, tehát két év alatt 700-900 kilométer út újulhat meg

- tette hozzá.

A kormánybiztos kérdésre elmondta, hogy jövőre is negyvenmilliárd forintos lesz a falusi életminőséget javító pályázati keret.

Veszprém mellett 24 település van, közülük a Magyar falu programban 16 nyert több mint 200 millió forintot. Ezek a települések nem tudnának önerőből ekkora összegű fejlesztéseket megvalósítani

- jegyezte meg Ovádi Péter országgyűlési képviselő.

A Magyar falu program végre valóban a kistelepülések igényeihez igazodik, ezt mutatja két nyertes pályázatuk is. A programban szereplő falusi CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) pozitív hatásai máris érezhetők: évek óta nem épültek új házak Bakonynánán, most azonban megindultak az építkezések, s főleg fiatalok költöznek a faluba

- mondta Bierbaum Adrienn polgármester.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csok

veszprém

magyar falu program

falu

falvak

program

támogatás