Luxuskollégiumok épülnek vidéken: ezeken a településeken járnak jól az egyetemisták

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Luxuskollégiumok épülnek vidéken: ezeken a településeken járnak jól az egyetemisták

Mintegy 37 milliárd forintot költött az épületek felújítására a kormány az Országos kollégiumfejlesztési stratégia 2016-os elfogadása óta – derül ki Schanda Tamás államtitkár tájékoztatásából. A pénzből eddig mintegy háromezer férőhely újulhatott meg. Ez azonban még mindig csak egy kis része a 2023-ig futó programnak, amelynek segítségével harmincezer diáknak kellene kényelmesebb, igényesebb szállást biztosítani és nyolcezer új férőhelyet kialakítani - írja a Magyar Nemzet.

Ahogyan a lap fogalmazott, egyre megfizethetetlenebbek az albérletárak, ezért hatalmas igény alakult ki a kollégiumok bővítésére, az igényekkel azonban nehezen tudnak lépést tartani a beruházások. 2016-ban fogadták el az Országos kollégiumfejlesztési stratégiát (OKS), melynek vannak eredményei. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, hogy a stratégia elfogadása óta több mint 37 milliárd forint került kiosztásra campusfejlesztésekre, mely 3000 kollégiumi férőhelyet érint, melyből 500 új férőhely.

A stratégia 123 kollégiumot érint, a budapesti egyetemek mellett Debrecenben, Gödöllőn, Kecskeméten, Szekszárdon is lesznek felújítások és új épületek. Az elmúlt években az ELTE Nagytétényi úti kollégiuma, a győri Széchenyi István Egyetem Hegedűs Gyula Kollégiuma, valamint a Pécsi Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem is új lakóhelyeket kapott.

2016-ban országosan több mint 54 ezer kollégiumi férőhely volt, melyből 44 ezer állami, 10 ezer pedig magán- vagy egyházi kollégiumi férőhely. A fővárosban 15 ezer férőhely van, de a gondokat tovább növeli a külföldi hallgatók létszámának emelkedése is. A mostani tanévben ugyanis már 33 ezer külföldi tanul a magyar felsőoktatásban, ez a szám 4 éve még 10 ezerrel kevesebb volt.

Látható tehát, hogy sokkal több a diák, mint a férőhely. Ezen kívül az is gondot jelent, hogy nem csak a férőhely kevés, hanem a minőségük is rossz. Budapesten átlagosan 56, budéken 49 évesek voltak a kollégiumi épületek a stratégia elfogadásakor, ráadásul sok helyen még a jogszabály által előírt, 7 négyzetméteres lakóterületet sem tudják biztosítani hallgatónként.

Az OKS részeként megvalósult fejlesztések valamennyit segítettek a helyzeten, de további jelentős beruházásokra lesz szükség, hogy a hallgatói lakhatás kérdése megoldódjon

– emelte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, hozzátéve, hogy a kollégiumok átlagosan 30 százalékos túljelentkezéssel küzdenek. A hallgatók többnyire megfelelőnek tartják a kollégiumi árakat (ez átlagosan havi 10-20 ezer forint), ám a legtöbb helyen mind a szobák, mind a szolgáltatások minősége jelentős fejlesztésre szorul.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kollégium

egyetem

hallgató

egyetemista

felújítás

beruházás