Újabb támogatás az építkező családoknak: ezekben a megyékben a legnépszerűbb a falusi csok

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb támogatás az építkező családoknak: ezekben a megyékben a legnépszerűbb a falusi csok

Újabb lendületet kaphat a kistelepülések lakáspiaca, mivel a falusi csok keretében megépülő házakra januártól már kérhető lesz az akár 5 millió forintos áfa-visszatérítés 2022 közepéig.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a falusi csokos áfa-visszatérítés fokozhatja az építési kedvet, amely egyébként is elég élénk. Az év első 9 hónapjában 8308 egylakásos épületre, azaz családi házra adtak ki engedélyt, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet országos szinten. A falusi csok összege függ egyrészt attól, hogy meglévő ház felújításáról vagy új ház építéséről van szó, másrészt a gyermekek számától.

Áremelkedés a településeken

A portál elemzéséből kiderül, hogy a július óta elérhető falusi csok felpörgette az érintett 2500 település lakáspiacát. Július és november között a szóban forgó településeken az eladó lakóingatlanok átlagára a kínálati piacon 13,5 millió forintot tett ki, ami 10 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben. A drágulás érthető, mivel a kereslet is jelentősen megnőtt az érintett településeken. Összességében 18 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a falusi csokos lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, egy-egy hirdetésre pedig még intenzívebben, 33 százalékkal többen érdeklődtek.

Jól mutatja a falusi csok hatását, hogy miközben július és november vége között a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban csökkent a kereslet az előző évek azonos időszakához viszonyítva, a falusi csokos településeken ugyanakkor kevesebb hirdetésre jóval több érdeklődés érkezett

- mondta Balogh László.

Slágerlista

A kereslet azonban az országon belül egyenlőtlenül alakul a portál adatai szerint. Ha egyenletesen alakulna a kereslet, akkor egy-egy megyére az érdeklődések 5,26 százaléka jutna.

Ezzel szemben a legnépszerűbbek a Balaton melletti megyék, Veszprémben és Somogyban ugyanis a falusi csokos településen érdeklődők 11-11 százaléka keresett ingatlanokat. Pest megye is dobogós lett, amely az érdeklődések 10 százalékát fedi le

- tette hozzá Balogh László, majd kiemelte, hogy népszerűnek mondhatók a hevesi, borsodi és nógrádi falusi csokos községek is, a legkevésbé keresettek pedig a Hajdú-Biharban, Csongrádban és Békésben lévők.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

falusi csok

falusi élet

csok

családvédelmi akcióterv

családvédelmi támogatás