Újabb magyar településen élesedett a szigor: 50 ezres bírság járhat ezért decemberben

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb magyar településen élesedett a szigor: 50 ezres bírság járhat ezért decemberben

Új helyi rendeletet vezettek be Kalocsán, amely négy kategóriába sorolta a pirotechnikai eszközöket. A szabályozás tiltja a település területén fekvő tömbházak közelében a 2-4 kategóriákba tartozók használatát - írja a baon.hu.

Sok olyan kisgyerekes család, állattartó és idős ember keresett meg, akiket rendkívüli módon zavart a tűzijáték. Itt nem petárdákról van szó, hanem azokról a pirotechnikai eszközökről, amelyeket a jogszabály engedélyez, de így is rengeteg problémát, hang- és fényhatást okoz

– mondta a polgármester.

Hozzáfűzte, hogy a közösségi média és a helyi rádió közreműködésével is párbeszédet folytattak az üggyel kapcsolatban az emberekkel. A vélemények ugyan eltérőek voltak, hiszen vannak, akik a városi tűzijátékot és az összes pirotechnikai eszközt egységesen betiltanák, de a véleményezők között megszólaltak olyanok is, akik kompromisszumképesebbek voltak.

A jogi lehetőségek elemzése közben kiderült, hogy a vártnál nehezebb kérdéssel áll szemben a település. Az országban nem sok hasonló eset volt: a legszigorúbb rendeletet eddig Tata hozta, ahol a szigorúan védett sarki ludak miatt teljes mértékben tilos a tűzijáték. Kalocsa végül a Kiskunhalason bevezetett részleges tilalom mintájára alkotott javaslatot.

A városban a magas épületekkel beépített területeken, azok harmincméteres távolságában tudjuk korlátozni ezt a tevékenységet.

– mondta az alpolgármester.

Az új helyi rendelet a családi házak közelében nem szabályozza a tűzijátékozást. A szabály értelmében a tömbházak harmincméteres körzetében tilos „az alacsony kockázattal és alacsony zajszinttel, szabadban lévő behatárolt területre szánt” 2., „a közepes kockázattal járó, szabadban lévő nagy nyílt területen való használatra szánt, az emberi egészségre ártalmatlan zajszinttel rendelkező” 3., valamint „a nagy kockázattal járó, kizárólag pirotechnikus által használható”, 4. pirotechnikai osztályba sorolt eszközök használata.

A szabály betartatása nem a rendőrség feladata, hanem a közterület-felügyeleté, akiket a városháza 78/601-300-as központi telefonszámának ­113-as mellékén lehet elérni.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

tűzijáték

kalocsa

tilalom

szabály

büntetés