Így néz ki most a Szőke Tisza gőzös: videón a mentőakció utolsó pillanatai

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Így néz ki most a Szőke Tisza gőzös: videón a mentőakció utolsó pillanatai

Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Szegeden, a hajó csütörtök reggeltől vasárnap délutánig tartó partra vontatása során Magyarországon még korábban nem használt technikai megoldásokat alkalmaztak. A mentőakcióról videós anyag is készült.

A Szőke Tisza a Ganz-hajógyár újpesti üzemében készült el 1917-ben, a több mint 77 méteres kétkéményes gőzös akkor a IV. Károly nevet kapta. A hajó a monarchia felbomlását követően a Sasra, majd 1930-ban Szent Imrére keresztelték át. A gőzös a II. világháború alatt Ausztriába került, csak 1947-ben érkezett vissza Magyarországra. Az 1950-ben Felszabadulás nevet kapó hajót 1957-58-ban újították föl és építették át sétahajóvá. 1976-ban vonták ki a forgalomból, ezt követően állóhajóként üzemelt a fővárosban, két évvel később került Szegedre, ahol az 1980-as években étteremként, majd diszkóhajóként működött. A leromlott állapotú hajót 2000-ben vontatták a Tápéi-öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt.

A 300 tonnásra becsült tömegű roncsot tavaly októberben hozták a felszínre. A kiemelést komoly előkészítő munka előzte meg: többek között 15 felfújható ballont gyártattak, melyek tíz méter hosszú és másfél méter átmérőjűek, egyenként akár 80 tonna teherbírásúak. Ezek közül kettőt átfűztek még a folyómederben álló, a parthoz vontatott test alatt, majd a ballonokat felfújva emelték meg a hajó a szárazföld felé álló tatját. Ezután kezdődött el a hajó partra vontatása a gépházban kialakított konzolhoz rögzített drótkötelek, csigasorok, nagy teljesítményű csörlők, és a test alá rakott ballonok segítségével. A munkálatokban mintegy harminc ember vett részt, több munkagéppel.

A folyamat néhány technikai probléma miatt a tervezetnél hosszabbra nyúlt, de a hajótest jól viselte a mozgatást, ehhez azonban szükség volt arra, hogy néha centiről-centire mozgassák a több száz tonnás testet

- mondta eizler Tamás, a kiemelést végző MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetője.

A Szőke Tiszát a parttól távolabb helyezik el, és hamarosan elkezdődik a test kitakarítása. A hetekig vagy hónapokig tartó munka után tudják felmérni, pontosan milyen állapotban van a hajó.

A legnagyobb magyar folyami lapátkerekes gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába, amit kifejezetten a Szőke Tisza megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember. A sikeres mentőakcióról videós anyag is készült.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

szőke tisza

gőzhajó

hajó

szeged

gőzös

hajó

mentés