Jó hír a szabolcsiaknak: két új felsőoktatási képzés indul Nyírbátorban

MTI   
  Megosztom
Jó hír a szabolcsiaknak: két új felsőoktatási képzés indul Nyírbátorban

Két felsőoktatási intézmény indít új képzéseket szeptemberben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KFKK) keretein belül.

Az országban működő hét képzési központ jelentősége, hogy a városukhoz vagy régiójukhoz kötődő fiataloknak helyben kínál lehetőséget diplomájuk megszerzésére, illetve a későbbi elhelyezkedésre. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, hogy a duális képzés nagyon jó képzési forma ezeknek a közösségi központoknak és a kabinet támogatja az ebben a struktúrában tanuló hallgatók tanulmányi költségeit.

További cél, hogy a szakképzési rendszer másik fontos elemeként működő technikumok is szorosabb viszonyt ápoljanak az egyetemekkel és megtalálják az együttműködési lehetőségeket, hiszen ez a középfokú oktatási forma nagymértékben alakítja az egyetemi átmenetet és ezzel a felsőoktatási képzést is.

A központ elindulásával a képzés helyszínének biztosítása az önkormányzat feladata, Nyírbátorban a helyhatóság ingyen biztosítja az épületet a KFKK számára. Ezen felül célszerű megfontolni azt is, hogy az önkormányzat olyan ösztöndíj-konstrukciókat hozzon létre, amelyekkel a hallgatók végzés után is ott maradnak

- mondta Palkovics László.

Hangsúlyozta, hogy az egyetemek jelenléte a helyi vállalatok számára nagy lehetőség, a technikummal és a szakképzési rendszerrel történő együttműködéssel sokkal jobban lehet kezelni a jelenlegi munkaerőhiányból adódó problémákat.

A szakképzési törvény már megteremtette a lehetőséget a szorosabb kapcsolatra az ágazati képzőközpontok és a helyi gazdasági szereplők között, ezt a komoly vállalati-ipari környezettel rendelkező Nyírbátorban is ki lehet majd használni

- fogalmazott.

Belinszky Katalin, a KFKK igazgatója elmondta, hogy 2020 szeptemberében az Óbudai Egyetem levelező tagozaton mérnök-informatikus, a Debreceni Egyetem pedig vidékfejlesztési agrármérnök szakon indít állami ösztöndíjas, kihelyezett képzést Nyírbátorban.

Az igazgató a központ fontos céljaként jelölte meg a közösségépítést, valamint a helyi vállalkozásokkal és a fiatalabb korosztállyal történő kapcsolat erősítését.

A nyírségi kisvárosban több nagy ipari foglalkoztató is működik, köztük az egészségügyi termékeket előállító dán Coloplast, a fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó Unilever, a járműipari alkatrészeket gyártó német Rosenberger, valamint a szintén német tulajdonú, többek között az Airbusnak repülőgép-alkatrészeket beszállító Diehl Aviation.

Máté Antal polgármester szerint az újabb oktatási rendszer megjelenése nemcsak a város, hanem a régió gazdasági-társadalmi fejlődésére is nagy hatással van.

Nyírbátor arra törekszik, hogy megfelelő életkörülményeket és munkalehetőséget kínálva a fiatalokat a településen tartsa, ennek egyik eszköze lehet ez az egyetemi képzés

- fogalmazott a polgármester.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyírbátoron kívül Kisvárdán működnek kihelyezett egyetemi képzések, a felső-szabolcsi kisvárosban a Debreceni Egyetem, a Szent István Egyetem és az Óbudai Egyetem indít egyetemi szakokat.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

felsőoktatás

intézmény

nyírbátor

szabolcs-szatmár-bereg megye