Nagy fogás: brutális mennyiségű drogot és fegyvert is találtak egy fóti házban

MTI   
  Megosztom
Nagy fogás: brutális mennyiségű drogot és fegyvert is találtak egy fóti házban

Több mint 70 millió forintot ért a felhalmozott kábítószer. A holland férfi magyar élettársával rejtegetett marihuánát, ecstasyt, amfetamint és kokaint, a reptéren várták őket a rendőrök. Ezeken kívül 48 millió értékben forintot és valutát, valamint két járművet foglaltak le, ez utóbbiak együttes értéke körülbelül 60 millió forint.

Több mint 70 millió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök Fóton, egy holland férfi és magyar élettársa otthonában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetője, Balotai Attila szerdai sajtótájékoztatóján.

A rendőrség múlt hét közepén kapott névtelen bejelentést arról, hogy egy holland állampolgár a fóti házában lőfegyvert tart magánál engedély nélkül. Azonosították a negyvenéves holland férfit, aki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt került már korábban is a rendőrség látókörébe.

A rendőrök a külföldről hazatérő férfit és élettársát vasárnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, és arról is megkérdezték őket, hogy hol vannak ingatlanjaik. A fótiról egyikük sem tett említést, de a nőnél lévő kulcsokkal ki tudták nyitni a ház ajtaját, és megkezdődhetett a házkutatás. Az egyik szobában tárral, tizenöt lőszerrel ellátott Beretta pisztolyt találtak. A lefoglalt kokain laktózzal és némi amfetaminolajjal volt keverve. A férfit és a nő ellen kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfit lőszerrel és lőfegyverrel visszaéléssel is gyanúsítják.

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelt a török származású holland állampolgár letartóztatását. A gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen, így a letartóztatás nem végleges, de végrehajtható.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kábítószer

drog

fót

rendőrség

feketepiac