Kiderült, hogyan fizetik a gázt és az áramot a legszegényebb magyar családok

Pénzcentrum   
  Megosztom
Kiderült, hogyan fizetik a gázt és az áramot a legszegényebb magyar családok

Ma Magyarországon bárki felszereltethet magának előrefizetős gáz- vagy villanyórát. Ám e berendezések valójában csak a védendő fogyasztóknak vannak ingyen, mindenki másnak fizetnie kell érte.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hivatalos adataiból kiderül, hogy 3 év leforgása alatt, ha nem is nagy mértékben, de nőtt az előrefizetős gáz- és villanyórák száma Magyarországon, írja a Pénzcentrum. Ez nagyságrendileg azt jelenti, hogy több mint 110 000 ezer hazai háztartás fizeti előre saját fogyasztását, a legtöbb esetben a villamos energiát.

Magyarországon 2016-2018 között pár száz darabbal csökkent az előrefizetős gázórák száma, ugyanakkor ugyanezen időszakban az előrefizetős villanyórák száma majd négyezer darabbal (3981) nőtt. Az összesített adatokon túl a portál arra is kíváncsi volt, hogy az előre fizetős mérőket használók milyen társadalmi rétegből kerülnek ki leginkább. Azt ugyanis fontos tisztázni, hogy

A statisztikákból az látszik, hogy

Ez persze nem véletlen, hiszen szolgáltatótól függően 9-10 ezer forintba kerül az, hogyha valaki visszaállna a normál mérőóra, azok után hogy megszűnt a védendő fogyasztó státusza.

A teljes cikk a Pénzcentrum oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pénzcentrum

gáz

villany

számla

fizetés