Rengeteg pénzből fejleszt Nyíregyháza: látogatóközpont épült a múzeumfaluban

MTI   
  Megosztom
Rengeteg pénzből fejleszt Nyíregyháza: látogatóközpont épült a múzeumfaluban

Közel 900 millió forintból újult meg a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu. A Sóstói Múzeumfalu a Szatmár, a Bereg, a Rétköz, a Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi életformáját mutatja be. A felújítás során új látogatóközpont épült és a műtárgyépületek rekonstrukciója is megvalósult.

Csaknem 900 millió forintból újult meg a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu: új látogatóközpont épült és a műtárgyépületek rekonstrukciója is megvalósult. Kovács Ferenc a megyeszékhely polgármestere elmondta, hogy az 1979-ben nyitott szabadtéri néprajzi múzeumnak szüksége volt ezekre a beruházásokra.

Szerettük volna kihasználni az alkalmat arra, hogy az alapvető hagyományőrző funkció mellett nagyobb gasztronómiai-kulturális programoknak, modern rendezvényeknek is helyet biztosítson a múzeumfalu

- fogalmazott.

A Sóstói Múzeumfalu a Szatmár, a Bereg, a Rétköz, a Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi életformáját mutatja be a lakóházak, gazdasági épületek, jellegzetes lakberendezési hagyományok, használati és dísztárgyak segítségével. A régi faluképet idézik fel a múzeum központjában látható közösségi épületek, például az iskola, a református templom, a harangtorony, a paplak, a tűzoltószertár, a szatócsbolt és kocsma.

A rekonstrukcióval megfelelő környezetet tudnak biztosítani ezeknek a rendezvényeknek, például a jövő hét végi kétnapos böllérversenynek és disznótoros fesztiválnak.

A meglévő épület átalakításával egy új látogatóközpontot hoztak létre, amelyben helyet kapott az új kiállítóterem és a múzeumshop. A műtárgyak megfelelő tárolása és restaurálása érdekében egy többszintes épületet alakítottak ki, ebben a múzeumfalu kiszolgáló irodahelyiségeit, a könyvtárat és a tárgyalóhelyiséget helyezték el. A múzeumfaluban lévő szabadtéri színpad ülősorokat kapott, a közönségnek illemhelyek épültek, kiépült a színpad mobil rendszereihez szükséges infrastruktúra

- mondta Szabó Sarolta, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója.

Szabó Sarolta az érdekesebb fejlesztések között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt kisebb tájegységéről a múzeumfaluba telepített épületek rekonstrukcióját említette meg, ezeknél a házaknál kicserélték a tetőfedést, megerősítették szerkezetüket és felújították homlokzatukat.

Megújultak a sétányok és a parkolók, térvilágítást építettek ki, rendezték a közműhálózatokat, informatikai eszközöket és bútorokat vásároltak. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert forrás segítségével különböző műtárgymásolatokat és viseletrekonstrukciókat vásárolnak, valamint kisfilm készül a múzeumfalu portáiról.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

sóstó

múzeum

fejlesztés