Egymást érik a milliárdos fejlesztések Nyugat-Dunántúlon: ez várható idén

HelloVidék   
  Megosztom
Egymást érik a milliárdos fejlesztések Nyugat-Dunántúlon: ez várható idén

Összegyűjtöttük azokat a fejlesztéseket, amik 2020-ban várhatóan megvalósulnak Nyugat-Dunántúlon: Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben. Van köztük infrastrukturális, környezettudatosságot építő projekt, de több nagy volumenű kastélyfelújítás is.

A tavalyi, Nyugat-Dunántúlt érintő régiós fejlesztésekről ebben a cikkünkben számoltunk be év végén, most pedig azokat gyűjtöttük össze, amik várhatóan 2020-ban megvalósulnak. A támogatott projekteket a Széchenyi 2020-as pályázatok közül válogattuk a hivatalos térkép alapján; többségük a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretein belül valósul meg, de van köztük a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) vagy Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) által támogatott kezdeményezés is.

Általánosan igaz, hogy a legnagyobb, milliárdos költségűek az infrastrukturális fejlesztések, de a környezettudatosságot szem előtt tartó innovációkra, kerékpárutak kialakítására és a turizmus fellendítésére, valamint a helyi csatornahálózatok kiépítésére is sokat költenek. Idén úgy tűnik, sok lesz a kastélyfelújítás, csak Győr-Moson-Sopron megyében három is esedékes. (Korábban írtunk arról, hogy Jánoshidán százmilliókból, Válon pedig 15 milliárdból kivitelezik a helyi kastélyok renoválását.) Nem véletlen, hiszen a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram révén 2016 és 2020 között 19 kastély és 15 vár nyerheti vissza régi fényét.

Lássuk megyékre bontva, milyen újításokra számíthatunk idén!

Zala megye

A Zalakarosi Fürdőt decemberben bővítették egy szaunakomplexummal, ami csaknem 200 ember befogadására alkalmas. A beruházás közel 450 millióba került, alig több mint fél évig tartott a kivitelezés. Év végén adták át a majdnem 17 milliárdból kétszer kétsávosra bővített, Letenye és Tornyiszentmiklós közötti 14 kilométeres útszakaszt. A fejlesztésnek köszönhetően "akadálymentessé" vált Magyarország és Szlovénia között az országhatáron átívelő nemzetközi forgalom, jelentősen lerövidült a menetidő Tornyiszentmiklós és Letenye között, nem utolsó sorban pedig biztonságosabbá is vált a közlekedés.

A Smart City, az okosváros program első elemeként ingyenesen használható wifi-hálózatot alakítottak ki Zalaegerszeg belvárosában. A város 200 millió forintot fordított erre pályázati pénzből. Telefontöltésre alkalmas okospadokat is kihelyeznek, illetve készül egy városi mobilapplikáció, ami a helyben élők ügyintézését és a turisták tájékozódását egyaránt szolgálja majd. A BGE zalaegerszegi gazdálkodási karán 1 milliárd forint ráfordítással elkészült innovációs és kutatóközpontot adtak át, ami a Széchenyi 2020 program keretében, az egykori laktanya irodaépületének helyén épült fel. Emellett hárommilliárd forintból épít új gumibitumen-üzemet a Mol a megyeszékhelyen, amihez a kormány 750 millió forintot biztosított, a Zalaco Zrt. pedig eddigi sütőipari kapacitását megháromszorozva, több mint 4 milliárd forintból épít új üzemcsarnokot.

A dél-zalai térség és a horvátországi Muraköz megye kerékpáros turisztikai fejlesztését szolgálta az a magyar-horvát közös projekt, amelynek több mint 1,7 millió eurós fejlesztéseit nyáron zárták le Nagykanizsán. A városban már megkezdődött a Modern városok program keretében megvalósuló multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok építése, közel 15 milliárd forintból, ami majdnem a másfélszerese a város éves költségvetésének. Ugyanennek a programnak a részeként készült el a korábbi autóútból autópályává fejlesztett M70-es, amit pénteken helyeznek forgalomba. Emellett elkezdődött a mostanra betelt ipari park bővítése: összesen mintegy 6 milliárd forintos beruházással, két program révén, 200 hektárral lesz nagyobb.

Tizenöt, 100 millió feletti beruházás Zala megyében, ami 2020-ban lezárul

Megvalósítás helyszíne A projekt címe Projekt tervezett befejezése Szerződésben elfogadott összköltség
Bázakerettye ÍZEK – KALANDOK – ÉLMÉNYEK. A MURA RÉGIÓ komplex turisztikai fejlesztése 2020.11.26 168 000 000
Hévíz A Nagyparkoló tér zöldfelületeinek fejlesztése és gyalogos közlekedési kapcsolatok kialakítása a fenntarthatóság jegyében 2020.02.29 200 000 000
Lenti A lenti inkubátorház megújítása 2020.05.29 226 833 095
Hévíz Hévízi termelői piac megújulása a hagyományok jegyében 2020.09.30 241 745 000
Nagykanizsa Egészségügyi alapellátás fejlesztése Nagykanizsán 2020.12.31 265 995 981
Lenti Kalandozások a Kerka-völgyben 2020.06.30 454 000 000
Letenye Volt téglagyári terület rehabilitációjával egy új közszolgáltató városközpont kialakítása 2020.10.02 470 000 000
Letenye A Mura-mente komplex élőhelyfejlesztése és gazdálkodási centrum kialakítása 2020.12.31 470 000 000
Zalaegerszeg Helyi termelői és kézműves piac kialakítása Zalaegerszegen 2020.12.31 475 000 000
Zalaegerszeg Üzemcsarnok építés a Zalaegerszeg 4815/6 hrsz-ú ingatlanon 2020.09.30 600 000 000
Hévíz A Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programjának megvalósítása 2020.12.31 661 900 000
Keszthely A Reischl-féle sörház felújítása 2020.05.31 850 000 000
Nagykanizsa Zöld Város- Zöld Nagykanizsa 2020.09.30 1 477 000 000
Muraszemenye M70 autóút Letenye–Tornyiszentmiklós közötti szakasz 2x2 sávra történő bővítése, kiegészítő munkák 2020.04.30 3 241 177 818
Zalaszentiván Bajánsenye-Boba vasútvonal ETCS 2 telepítés kivitelezés 2020.05.31 7 284 527 576

Vas megye

Ősszel adták át a dozmati árvízcsúcs-csökkentő tározót. A több mint kétmilliárd forintos ráfordítással épülő létesítmény Szombathely és a környező települések: Bucsu, Dozmat, Torony és Sé árvízi biztonságát szolgálja. A dozmati víztározó felépülésével teljessé, százszázalékossá vált a megyeszékhely árvíz elleni védelme.

Júlusban letették a 87-es számú főutat és az osztrák B61a jelzésű utat új határmetszési ponttal összekötő 1,8 kilométer hosszúságú út alapkövét a kőszegi határátkelőhely közelében. Tervben van az is, hogy gyorsforgalmi utat építenek Szombathely és Kőszeg között. A fejlesztés keretében új nyomvonalon 14 kilométeren 2x2 sávos, valamint 4,7 kilométeren 2x1 sávos utat alakítanak ki. A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. beruházásában. Az új nyomvonal csatlakozik majd Szombathely északi elkerülőjéhez, erről és a környék több útfejlesztéséről itt írtunk részletesen.

Lezárult a sárvári vasútállomás felújításának jelentős része az „50 megújuló állomás” program keretében, aminek során 200 millió forintból megújult az állomás teljes homlokzata. A fedett peront is teljes mértékben felújították, ami magában foglalja a tetőszerkezet és a térburkolatának cseréjét is.

Tizenöt, 100 millió feletti beruházás Vas megyében, ami 2020-ban lezárul

Megvalósítás helyszíne A projekt címe Projekt tervezett befejezése Szerződésben elfogadott összköltség
Körmend VÁSÁR-TÉR, helyi piac létesítése Körmenden 2020.12.31 132 613 940
Szentgotthárd Interaktív IDŐutazó Múzeum Szentgotthárdon – IDŐM Szentgotthárdon 2020.09.30 199 991 746
Szombathely A Ferenczy utca hiányzó szakaszának kiépítése 2020.12.31 915 000 000
Celldömölk Leromlott városi területek rehabilitációja Celldömölkön 2020.12.31 399 534 161
Bük Kerékpáros turizmus fejlesztése Bükfürdő- Bük- Zsira térségben 2020.09.30 420 666 976
Szombathely Óvoda fejlesztések Szombathelyen 2020.07.31 556 531 780
Kőszeg Kőszegi Városmajor környezettudatos rehabilitációja 2020.11.30 580 237 724
Kőszeg Kőszegi Városmajor környezettudatos rehabilitációja 2020.11.30 580 237 724
Őriszentpéter Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található Natura 2000 területeket bemutató hálózat létrehozása 2020.03.31 782 042 640
Vasvár Iparterület kialakítása Vasváron 2020.06.12 800 000 000
Szombathely Szombathely Megyei Jogú Város kerékpárosbarát fejlesztése 2020.06.10 1 015 000 000
Szombathely A szombathelyi Sportliget fejlesztése 2020.04.14 1 155 000 000
Szombathely Romkert turisztikai célú fejlesztése – védőépület megépítése 2020.03.31 1 200 000 000
Körmend A körmendi Batthyány-Strattmann-kastély turisztikai célú fejlesztése 2020.12.31 1 500 000 000
Torony Szombathely és a környező települések árvízi védelmét szolgáló dozmati víztározó megépítése 2020.02.29 2 035 785 800

Győr-Moson-Sopron megye

Felújították az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon található Rábca-hidat. A teljes felületén kicserélték a szigetelést, a burkolatot, a korlátokat, valamint a vízelvezető rendszert is.

Az év végére mérföldkőhöz érkezett Európa legnagyobb, épületen kialakított napelemparkjának telepítése az Audi Hungariánál Győrben. Az Audi Hungaria és az E.ON közös projektjének eredményeként Európa legnagyobb, épületen kialakított fotovoltaikus rendszere épül az Audi Hungaria két logisztikai központjának tetején.

A megyeszékhelyen más, nagy volumenű beruházást is bejelentettek: ugyancsak az Audi 41 milliárd forintból bővíti a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét. A kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást. Országos szinten is különleges számít az a jégkorong-fejlesztőközpont, amit augusztusban adtak át. Emellett, ha minden a tervek szerint halad, 2020 végén már a kétszer kétsávos gyorsforgalmin juthatunk el Győrből Sopronba.

Tizenöt, 100 millió feletti beruházás Győr-Moson-Sopron megyében, ami 2020-ban lezárul

Megvalósítás helyszíne A projekt címe Projekt tervezett befejezése Szerződésben elfogadott összköltség
Kapuvár Szolgáltatóház kialakítása Kapuváron 2020.12.31 266 990 476
Mosonmagyaróvár Kaiser telephely teljes körű rehabilitációja 2020.12.14 299 999 971
Fertőrákos Integrált termék- és szolgáltatás fejlesztés a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben 2020.09.30 350 000 000
Fertőszéplak Fertő-táj ékkövei 2020.06.30 406 000 000
Fertődoboz Mágneses nulltér laboratórium létrehozása 2020.05.31 434 599 000
Győr Új intermodális szolgáltatások bevezetése, fejlesztése a Győr-Gönyű Kikötő Zrt.-nél 2020.12.30 485 002 195
Sopron Meglévő óvodai férőhelyek felújítása Sopronban 2020.05.31 652 671 000
Sopron A kerékpáros turizmus fejlesztése a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben 2020.09.30 662 027 337
Győr Generációk Zöld Belvárosa 2020.12.31 687 775 000
Pannonhalma A pannonhalmi gyógynövénykert komplex turisztikai fejlesztése, a világörökségi helyszín megközelítését szolgáló új gyalogos útvonal kialakítása 2020.06.30 949 999 995
Mosonmagyaróvár A Mosonmagyaróvári Vár Turisztikai célú fejlesztése 2020.08.31 1 258 362 698
Győr Kulturális rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztése Győrben 2020.04.30 1 449 500 000
Győr Ipar 4.0 kutatási és innovációs kiválósági központ 2020.10.31 1 835 791 987
Fertőd A fertődi Esterházy-kastély turisztikai célú fejlesztése 2020.12.31 3 000 000 000
Nagycenk A nagycenki Széchenyi-kastély turisztikai célú fejlesztése 2020.12.31 3 000 000 000

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

régió

nyugat-dunántúl

fejlesztés

zala megye

győr-moson-sopron megye

vas megye