Kiderült az igazság az állattetemekkel teli gödörről: ez történt Hajdúsámsonban

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült az igazság az állattetemekkel teli gödörről: ez történt Hajdúsámsonban

Az illegális dögkút évtizedek óta ott lehetett, sokan vitték oda elpusztult kutyáik, macskáik, gazdasági haszonállataik tetemét. A polgármester szerint a gyepmester a település útjain elgázolt kutyák teteméből az elmúlt időben többet is ide vitt ki.

Korábban mi is megírtuk, hogy Hajdúsámson külterületén, egy erdős részen rengeteg, száznál is több kutyatetemet találtak egy gödörben. A Speciális Állatmentő Egység egyik alapító tagja azt nyilatkozta, az elsődleges szakvélemény szerint az állatok traumás eredetű sérülésekbe halhattak bele, fejbe verték őket.

Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere a Dehir.hu-nak adott interjújában azt mondta: a rendőrségi vizsgálat mellett belső vizsgálat is indult.

Azt is hozzátette, hogy hét, egyben lévő állati tetemet találtak, emellett sok állati csontot. Mint kiderült, hogy a gyepmester a település útjain elgázolt kutyák teteméből az elmúlt időben többet is ebbe a dögkútba vitt ki. Az állati tetemek elszállítására az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt-vel szerződtek, de a cég ünnepnapokon és hétvégéken nem vállal szállítást. Mivel a tetemeket a gyepmester munkatársuk nem akarta az út mellett hagyni, ebbe a döggödörbe vitte ki – hogy mennyire volt ez szabálytalan, azt vizsgálják.

A gödröt azóta felszámolták, fertőtlenítés után betemették. A területre táblákat helyeznek majd ki, melyen figyelmeztetik az embereket, hogy oda állati tetemeket vinni törvénybe ütközik. A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

állattemető

hajdúsámson

tetem