Kullancsinvázió fenyeget: az enyhe tél miatt túlszaporodtak, vigyázni kell velük

HelloVidék   
  Megosztom
Kullancsinvázió fenyeget: az enyhe tél miatt túlszaporodtak, vigyázni kell velük

A védőoltás kizárólag az agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen véd, Lyme-kórt azonban csak a csípés elkerülésével lehet megakadályozni. Ha egy négyfős család akció nélkül, a nulláról szeretne védelmet, 120-130 ezer forintot is ki kellene fizetnie.

Az enyhe tél miatt elszaporodtak a kullancsok, amik vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást, Lyme-kórt terjeszthetnek. Nemcsak erdőben, hanem a városi parkokban, játszótereken is elkaphatják azok, akik nem védettek, a védőoltást azonban jelenleg nem támogatja a TB, írja a Kisalföld. A kullancsok jelentős része azonban nem fertőzött, baj akkor van, ha egysejtű-, baktérium- vagy vírusfertőzést terjeszt.

Az agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni oltásokat célszerű tél végén beadatni.

Utóbbi hosszan lappang szervezetünkben, nagyon alattomos tud lenni.

Dr. Pintér Gyula pannonhalmi háziorvos azt nyilatkozta a lapnak, hogy Lyme-kóros pácienssel a praxisában már többször is találkozott, mindegyiküket sikerült antibiotikummal gyógyítani a betegségből. "Mi is felhívjuk a páciensek figyelmét, a kullancsok okozta betegségek veszélyeiről a váróban is olvashatnak. Jó kezdeményezésnek tartom, hogy a zöld területeken dolgozók oltását a munkahelyük biztosítja", mondta. Akinek ilyen lehetőséget biztosít a munkaadója, mindenképp éljen vele, a hazai piacon kapható két védőinjekció ugyanis nem olcsó. A gyerekeknek való változat 8-12 ezer forint között mozog.

Jó tanács, hogy érdemes várni az oltóanyag vásárlásával március elsejéig, mert akkor több helyen is kedvezménnyel adják.

Nem az összes háziorvos kér pénzt az injekció beadásáért, de aki igen, általában 2000 forintról ad számlát.

A kullancsok elleni küzdelmet nem csak az enyhe tél nehezíti, hanem az is, hogy kevés a természetes ellenségük. Egyedül a gyöngytyúk eszik kullancsokat, de belőlük keveset tartanak ahhoz, hogy ennek jelentősége legyen. Ha embert, állatot csíp a kullancs, a célszerű csipesszel higgadtan kihúzni a bőrből úgy, hogy a kullancs ne eressze a fertőző nyálát a bőrbe. Az állatoknál is hosszabb folyású a Lyme-kór és antibiotikummal gyógyítható. A babézia a vörös vértesteket támadja, majd az állat veséje mondja fel a szolgálatot. Ha a kutya már barnásat vizel, akkor komoly a baj és azonnal orvosi segítségre van szükség.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kullancs

kullancsinvázió

invázió

betegség

oltás

védőoltás