Több milliós támogatás a debrecenieknek: helyi időseknek segített a fesztivál

MTI   
  Megosztom
Több milliós támogatás a debrecenieknek: helyi időseknek segített a fesztivál

A tavalyi debreceni Campus Fesztivál nyitófogadásán összegyűjtött több mint hétmillió forintos adománnyal támogatták a fesztivál szervezői a helyi idősek, illetve csökkentlátók otthonainak lakóit. Az idősek otthonában, a demens részlegen egy új, speciális hangrendszerrel lehetővé tették a zeneterápiás foglalkozások megtartását is.

A 2019-es szezonban a szervezők a Campus Fesztivál nyitófogadásán több mint hétmillió forint támogatást gyűjtöttek össze, a befolyt összegből megvalósult fejlesztések a napokban értek véget. Az adománnyal a fesztivál szervezői a helyi idősek, illetve csökkentlátók otthonainak lakóit támogatták.

Az összeg több mint száz eszköz beszerzését tette lehetővé, a két intézmény ebédlőiben például kialakítottak egy-egy klimatizált közösségi teret, ahová filmnézésre, rendezvények megtartására alkalmas hangtechnikai és vetítéstechnikai eszközöket telepítettek. Szintén mindkét intézményben internetsarkot hoztak létre, ami a lakók kapcsolattartását is segíti a távol élő rokonaikkal. Az idősek otthonában, a demens részlegen egy új, speciális hangrendszerrel lehetővé tették a zeneterápiás foglalkozások megtartását

A zenei sokszínűség és a fesztiválozók igényeit kiszolgáló szolgáltatások mellett évről évre fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást

- fogalmazott Miklósvölgyi Péter a fesztivált szervező Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője.

Debrecen legnagyobb kulturális eseményére 2019-ben 114 ezren látogattak el, összesen 18 programhelyszínnel készültek a szervezők, a sokszínűség, a biztonság, a komfortosság és a környezetvédelem jegyében. Az idei Campus Fesztivál előkészületi már zajlanak: hamarosan bejelentik, hogy 2020-ban kik lesznek azok a világsztárok és hazai előadók, akik július 22-től Debrecenbe érkeznek.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

debrecen

idősek

idősek otthona

gyengénlátók

demencia

campus

fesztivál

adomány