Gránát robbant fel egy váci társasházban: két férfi kísérletezett vele

HelloVidék   
  Megosztom
Gránát robbant fel egy váci társasházban: két férfi kísérletezett vele

Azt hitték, hatástalan a II. világháborúból maradt robbanószer, ezért elkezdték a gáztűzhelyen izzítani. Nagy mennyiségben találtak náluk hatástalanítottnak vélt régi lőszereket, harcászati eszközöket, háborús relikviákat.

Március 7-én este robbanás történt Vácon, egy Vám utcai társasházban. Tűz nem keletkezett, az épületet 108 embernek kellett ideiglenesen elhagynia, ők azóta visszatérhettek otthonukba. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szakértők bevonásával kezdték meg a robbanás keletkezési okának és körülményeinek vizsgálatát, számol be a Police.hu. Ennek során kiderült, hogy

A két férfit könnyű sérüléssel látták el a mentők.

A lakás átvizsgálásakor a rendőrök nagy mennyiségben találtak hatástalanítottnak vélt régi lőszereket, harcászati eszközöket, fegyvereket, II. világháborús relikviákat, ezek vizsgálata tűzszerész-, illetve fegyverszakértő bevonásával folyik.

Velük szemben robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a felrobbant II. világháborús gránátot egy kókai illetőségű férfitől vették, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei közreműködésével március 9-én reggel otthonában elfogtak, előállítottak. Kihallgatásával egy időben kókai házában megkezdődött a helyszíni szemle és a kutatás.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

robbanás

kézigránát

vác

relikvia

világháború

gyűjtő