Rengeteg pénzt kaphatnak a települések: újabb pályázatokat hirdetnek

Közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintig igényelhetnek támogatást a települések. A két pályázat ezen célok támogatásával ad lehetőséget a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására.
Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki-/átalakítására és foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben. A két pályázat e célok támogatásával nyújt esélyt a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására.
Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a két pályázati kiírás során támogatás igényelhető a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására. A pályázatok hozzájárulnak a helyi közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés javításához, a társadalmi felzárkózás segítéséhez, ezáltal a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.
Mind az önkormányzati, mind az egyházi pályázati kiírások esetében a közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető maximálisan támogatás, közösségszervező személy bértámogatására pedig közel 3 millió forintig.
A pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület a tervek szerint április 22-én nyílik meg, a pályázatokat pedig a tervek szerint május 22-éig lehet benyújtani. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a támogatás nem használható fel programszervezésre, a pályázatok építési beruházásokkal járnak együtt, amelyek nem az idei, hanem a jövő évben kerülnek megvalósításra. Ezek infrastrukturális és működési fejlődést jelentenek az önkormányzat/egyház számára, amelyet a közösség várhatóan legkorábban a jövő évben hasznosíthat.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)