Koronavírus: a győri polgármester is elkapta a fertőzést

MTI   
  Megosztom
Koronavírus: a győri polgármester is elkapta a fertőzést

Dézsi Csaba Andrásnál a második teszt mutatta ki a betegséget, azután, hogy kiderült: a város jegyzője, Lipovits Szilárd is megbetegedett. A polgármester házi karanténba vonult.

Pozitív lett a második koronavírustesztje Győr polgármesterének, aki ezt szerda este közölte. Tünetei nincsenek, házi karanténba vonult. Dézsi Csaba András azután végeztette el a két tesztet önköltségen egy magánlaborban, hogy kiderült, a város jegyzőjének, Lipovits Szilárdnak pozitív eredményt mutatott a koronavírustesztje. A jegyzőnek

A polgármester közleményében azt írta, az első teszt, amelyet március 27-én, pénteken végeztek el, negatív lett.

Tünetei továbbra sincsenek, de a szükséges intézkedéseket azonnal megtette: az eredményről tájékoztatta háziorvosát és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályát, valamint az előírásoknak megfelelően házi karanténba vonul.

"A győriek továbbra is számíthatnak rám, hiszen otthonról dolgozom tovább" - írta, hozzátéve: a munka ilyen rendkívüli körülmények között sem állhat meg.

Nem sokkal később az is kiderült, hogy az alpolgármesternek, Radnóti Ákosnak és Hajtó Péter önkormányzati képviselőnek is pozitív lett a tesztje. A polgármesterhez hasonlóan nincsenek tüneteik és a következő két hétben házi karanténban dolgoznak tovább.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-fertőzött

koronavírus-járvány

győr

polgármester

dézsi csaba andrás