Koronavírus: ezeken a településeken tovább szigorították az idősek piacra, boltba járását

MTI   
  Megosztom
Koronavírus: ezeken a településeken tovább szigorították az idősek piacra, boltba járását

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében országszerte több városban szabályozzák a piacok működését az idősek védelmében, és a húsvéti időszakra meghozott szigorítások közül is érvényben marad néhány.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere határozatlan időre meghosszabbította a húsvéti hétvégén érvényben lévő parkolási korlátozásokat a városban, közölte a városháza sajtószolgálata. Gépjárművel továbbra sem lehet megállni Sóstógyógyfürdőn, a Nyíregyházi Állatpark előtti parkolóban, a Blaha Lujza sétányon lévő, a Krúdy Vigadó előtti, a pavilonsornál, a parkfürdőnél és a fürdőháznál lévő területeken, valamint a város belső részén a Bujtosi városliget parkolójában. Emellett ezeken a helyszíneken továbbra is tilos zöldfelületen történő parkolás, ennek betartását a közterület-felügyelet ellenőrzi.

Szolnokon keddtől a veszélyhelyzet végéig reggel 8 és 10 óra között látogathatják a piacokat a 65 évnél idősebbek. A szabályozás betartását szigorúan ellenőrzik a bejáratoknál. A rendőrök drónokkal figyelik a kijárási korlátozás betartását, szabálysértés esetén a járőrök a helyszínre mennek.

Kaposváron a polgármester kedden úgy döntött, hogy a nagypiacon 9 és 11 óra között vásárolhatnak a 65 év felettiek. Szita Károly egyúttal azt javasolta a kormánynak, hogy minden üzletben rendelje el az idősekre vonatkozó időkorlát szűkítését.

Gyulán és Békéscsabán a városvezetők a kormányrendeletben meghatározott jogkörükkel élve határozatlan ideig módosították a helyi piacok működését. A megyeszékhelyen 9 és fél 11, Gyulán 9 és 10 óra között látogathatják a 65 évnél idősebbek a piacokat.

Kiskőrösön szerdától csak azokat a vásárlókat engedik be az üzlethelyiségekbe, akik védőmaszkot viselnek. Közleményben szólította fel Domonyi László polgármester a boltosokat, hogy április 15-étől tegyék kötelezővé a védőmaszk használatát. Azt is kérte, hogy az üzletek méretének figyelembevételével határozzák meg a helyiségben tartózkodók maximális létszámát. Lehetőleg

Siófokon - a polgármestereknek biztosított plusz felhatalmazás megszűnésével - keddtől az utcán ismét csak ajánlott, de nem kötelező a maszk viselése. Lengyel Róbert polgármester a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy e védőeszköz az üzletekbe, hivatalokba lépéskor ugyanakkor továbbra is kötelező, az erről szóló helyi rendelet hatályban van. A városvezető kitért arra is, hogy a hajóállomás és környéke is ismét megnyílt, az átmenetileg bezárt üzletek kinyithattak.

Csurgón az önkormányzat honlapja arról adott hírt, hogy rendszeresen fertőtlenítik a város köztereit, játszótereit, parkjait köztéri elemeit.

Bátonyterenyén a múlt hét végén kezdték el a járványügyileg legveszélyesebb közterületek fertőtlenítését. A boltok, posták, egészségügyi intézmények, gyógyszertárak környékét, a buszmegállókat, aluljárókat fertőtlenítik, továbbá lepermetezik a gyalogos közlekedést segítő korlátokat, a padokat és a szeméttárolókat is. 2020-ban elengedik az építményadó befizetését a lakosság számára - közölte Nagy-Majdon József polgármester. A városvezető közösségi oldalán tudatta azt is, hogy újratervezik az idei költségvetést. A pénzügyi döntések között ismertette, hogy a polgármesteri és alpolgármesteri költségtérítést a járványhelyzet alatt a védekezésre fordítják, a képviselők és külsős bizottsági tagok tiszteletdíja - újratárgyalásig - nulla forint lesz, a városi cégek vezetői fizetésük 70 százalékát kapják a járványhelyzet végéig.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bolt

piac

koronavírus

koronavírus-járvány

szigorítás

intézkedések