Koronavírus: új módszert vizsgálnak Magyarországon

MTI   
  Megosztom
Koronavírus: új módszert vizsgálnak Magyarországon

A Nemzeti Népegészségügyi Központ biztonsági laboratóriumában a koronavírus-fertőzésen már átesett emberek vérsavójának terápiás felhasználását kutatják, mivel a betegség alatt ellenanyagot termel a szervezet, amely a gyógyulás után véd a fertőzéstől.

A koronavírus-fertőzésen már átesett emberek vérsavója terápiás felhasználásának lehetőségeit kutatják a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztonsági laboratóriumában. Kis Zoltán laboratórium vezető elmondta, hogy a betegség alatt ellenanyagot termel a szervezet, amely a gyógyulás után véd a fertőzéstől.

A laboratóriumban azt kutatják, mennyi ellenanyag termelődik, és az meddig marad meg a szervezetben

- fogalmazott

Hozzátette, hogy utóbbira még nincs pontos adat, de egyes feltételezések szerint egy évig vagy akár még tovább is fellelhető. A laborvezető szerint olyan, már meggyógyult embereket kell keresni, akiknek a vérsavójában sok vírusellenes anyag van, mert az ő vérsavójukat fel lehetne használni a súlyos betegek kezelésére.

Kis Zoltán beszélt arról is, hogy az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján több olyan vakcina van, amely az egyes fázisban tart, vagyis ártalmatlansági vizsgálatokat végeznek rajtuk, és van olyan is, amelyik a klinikai, kettes fázisban jár. A biológiai folyamatokat azonban nem lehet sürgetni, ezért nem várható, hogy pár hónap múlva elérhető legyen egy hatásos vakcina.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

gyógyultak

koronavírus

koronavírus-járvány

járvány

gyógymód