Ilyen még nem volt Magyarországon: brutális mennyiségű pontyot telepítenek

HelloVidék   
  Megosztom
Ilyen még nem volt Magyarországon: brutális mennyiségű pontyot telepítenek

Összesen mintegy 1200 tonna pontyot telepítenek a következő hetekben több mint 350 horgászvízen, 400-nál is több telepítési ponton, ez lesz a hazai haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata.

A kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodásainak hasznosítói. A Magyar Országos Horgász Szövetség által koordinált haltelepítés

A döntés nemcsak a közvetlenül érintett mintegy 1500 dolgozó munkahelyének megtartását segíti, de a koronavírus világjárvány elmúltával gyorsan és hatékonyan szolgálja majd a szabadidős sporthorgászat, a világelső horgász versenysport és a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését. Az intézkedés emellett a horgászatban érintett szervezetek és gazdasági társaságok több mint 2500 munkahelyének megóvását is szolgálja.

Az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet kezdeményezésére az új típusú koronavírus okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt intervenciós felvásárlást végez, amely a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú ponty készleteit érinti.

amelyet az Agrártárca a Pénzügyminisztérium egyetértésével határozott meg. Az Agrárminisztérium az intervenció szervezésével, végrehajtásával és ellenőrzésével a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központját bízta meg, amely közfeladat-ellátása keretében térítésmentesen látja el a feladatot.

A MOHOSZ és a MA-HAL az Agrárminisztérium jóváhagyásával meghatározta az elosztási elveket. Kedvezményezettek azok a tagszövetségek, és tagegyesületek (valamint a Tisza-tó speciális jogállású halgazdálkodási hasznosítója), ahol 5 hektárnál nagyobb vízterületű állami, vagy többségi állami tulajdonú vízterületet hasznosítanak horgászati célra haszonbérlői, vagy alhaszonbérlői jogviszony keretében, és ahol a vízterület tartósan alkalmas a ponty élettereként. A kiemelt horgászsport versenypályaként működő, évi több versenynek otthont adó vízterületek a szakszövetségi javaslat alapján központi többlethalasítási támogatást kaptak.

A MOHOSZ külön gondoskodik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. által hasznosított vízterületek rendkívüli telepítési hozzájárulásáról. A példaértékű, zárt termelési-kihelyezési gyakorlatot követő balatoni szervezet többlettámogatását a 2020. őszi és 2021-es halasítási támogatási pályázatai segítségével oldja meg a horgász szakmai szövetség, figyelembe véve a balatoni horgászok érdekeit is. A szintén jelentős horgászturisztikai vonzerővel bíró Tisza-tó, Velencei-tó, valamint a Ráckevei (Soroksári) Dunaág esetében az eddigihez képest jelentősen emelkedett a támogatott telepítési halmennyiség.

A legtöbb állami vízen a telepítés mértéke akár a korábbi időszak teljes éves kihelyezését is meghaladja, és az állami forrásból végrehajtandó rendkívüli haltelepítés értéke az állami halvagyont növeli. A mostani telepítés a magyar haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata. A munkában 29 haltermelő, és mintegy 80 szállító jármű vesz részt.

A koordinált telepítések a mai napon elkezdődtek, a program várhatóan május közepén ér véget.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

halak

haltelepítés

magyar országos horgász szövetség

ponty