Itt vannak a részletek: ezek lehetnek az új szabályok a boltokban, éttermekben májustól

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Itt vannak a részletek: ezek lehetnek az új szabályok a boltokban, éttermekben májustól

A Magyar Nemzet információi szerint a korlátozásokon való enyhítés során a boltok és vendéglátóhelyek is levegőhöz juthatnak, de csak bizonyos szabályokkal.

Első körben várhatóan a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó boltok nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során, míg a fokozatosság elve szerint a hónap közepéig a vendéglátóhelyek, nyitott teraszok következhetnek, pünkösdig pedig a szálláshelyeknek is lehet esélyük az újranyitásra az országban, írja a Magyar Nemzet. A nagyobb méretű iparcikküzletek, a boltláncok tipikusan plázákban lévő egységei vagy például a jelentősebb bútor- és sportszeráruházak is a hónap második felére vagy végére juthatnak újra hozzá a teljes üzemelés lehetőségéhez, attól függően, hogyan alakul a járvány tetőzése utáni egészségügyi helyzet.

A vendéglátóhelyek számára is körvonalazódik a folytatás, de azzal számolniuk kell a cégeknek, hogy az előző években megszokott erős értékesítésnek csak egy része tér vissza a belföldi turizmus óvatos újraindulásával, sőt, egyéb korlátozások is jöhetnek. Például az, hogy

Az is elképzelhető a lap szerint, hogy a mostani teljes tiltás után egyelőre úgy lehet majd limitált létszámú éttermi programon részt venni, ha arra előzetesen bejelentkeznek az érdeklődők, hogy ne fordulhasson elő tumultus egy-egy nyilvános étkezőhelyen.

Változhat a hagyományos boltok nyitvatartási ideje is, ugyanakkor az egységes szabályt az önkormányzatok a helyi viszonyokhoz igazíthatják. Két óránál várhatóan nem lesz hosszabb és korábbi időpontban végződhet majd a 65 év felettieknek megállapított, 9–12 óráig tartó beszerzési idősáv hétköznaponként.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

korlátozás

enyhítés