Itt a lista: ezekről a településekről hívják be a magyarokat az országos koronavírus-tesztre

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a lista: ezekről a településekről hívják be a magyarokat az országos koronavírus-tesztre

A tesztelésen a Központi Statisztikai Hivatal statisztikusai segítségével kiválasztott 17778 fő meghívásos alapon vesz részt az ország egész területéről, 14 év felett minden korosztályból.

Korábban mi is megírtuk: reprezentatív minta alapján átfogó szűrővizsgálatba kezd május 1-től a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző. A tesztelésen a Központi Statisztikai Hivatal statisztikusai segítségével kiválasztott 17778 fő meghívásos alapon vesz részt az ország egész területéről, 14 év felett minden korosztályból. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

A KSH oldalán most megjelent annak a csaknem 500 településnek a listája, ahonnan behívják a tesztelésre kiválasztott, közel 18 ezer embert. A kiválasztás módja és menete a következőképpen zajlik:

"A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerű kiválasztással képzett minta alapján, 17787 fő meghívásos módon vehet részt az ország egész területéről. A mintában szereplő személyek a 14 éves és idősebb népesség köréből kerültek ki. A felvételben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről.

A kutatásban azok részvétele is rendkívül fontos, akiknek semmilyen tünetük vagy betegségük nincs.

A felvétel időtartama két hét, május 1. és május 14. között kerül végrehajtásra. A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton. A felmérésben érintettek a felkérő levélben található azonosító segítségével jelezhetik a tesztelésben történő részvételi szándékukat a regisztrációs felületen. A regisztrációt követően minden résztvevőnek lehetősége nyílik a kérdőív elektronikus kitöltésére. Amennyiben nem élnek ezzel a lehetőséggel, a KSH munkatársai telefonon fogják megkeresni a kérdőív kitöltése céljából.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. A reprezentatív minta lehetőséget nyújt arra, hogy a kutatás eredményeit korcsoportos bontásban is vizsgálják."

A települések listáját itt lehet megtalálni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

koronavírus-teszt

felmérés

ksh