Kiderült: mostantól ide szállítják a súlyos koronavírusos betegeket

MTI   
  Megosztom
Kiderült: mostantól ide szállítják a súlyos koronavírusos betegeket

A koronavírus-fertőzöttek számának fokozatos csökkenése miatt a járvány kezdeti szakaszán megszokott beutalási rend tér vissza, így a két kiemelt kórházba szállítják az új, súlyos koronavírusos betegeket.

A koronavírus-járvány kezdeti szakaszán megszokott rendhez visszatérve két kiemelt budapesti kórházba szállítják az új, súlyos koronavírusos betegeket. Hétfőn Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatást küldött minden kórház és az Országos Mentőszolgálat számára a járvány mostani szakaszában a koronavírus-fertőzöttek kórházi beutalási rendjére vonatkozó tudnivalókról az egységes végrehajtás érdekében.

Kiemelték, a döntés célja, hogy a koronavírusos betegek ellátása minél kevesebb helyen történjen, hogy a többi kórházban felszabaduló kapacitások lehetővé tegyék, hogy minél hamarabb elkezdődhessenek a járvány miatt halasztott vizsgálatok, beavatkozások. A közlés szerint a kórházak tehermentesítésével csökken a koronavírusos betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók száma, és fokozatosan helyet adhatnak az újra induló elektív, tervezett kórházi beavatkozásoknak, rehabilitációnak.

Elmondták, hogy a járvány kezdetén is a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László kórház) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet látta el elsőként a koronavírusos betegeket, majd a megbetegedések számának növelésével országszerte több kórház is bekapcsolódott az ellátásba.

A most életbe lépő beutalási rend szerint az újonnan igazolt, eddig az otthonukban elkülönített betegeket, akiknek állapota otthonukban annyira kritikussá válik, hogy kórházi kezelést igényelnek és szállítható állapotban vannak, a Dél-pesti Centrumkórházba (Szent László kórházba) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállítják. Ez így történt a járvány elején is - jegyezték meg, hozzátéve, második vonalban: a kiskunhalasi, a miskolci, a szekszárdi és az ajkai kórházba, vagy ha ezek kapacitásai megteltek, a többi területileg illetékes kórházba szállíthatóak.

Kitértek arra is, hogy abban az esetben, ha egy valamely kórházban fekvő igazolt koronavírusos beteg állapota súlyosra fordul, de a beteg még szállítható, és a kórház a beteg érdekében indokoltnak látja, hogy a kezelés folytatása a fenti kiemelt kórházakba történjen, akkor kérheti a beteg átszállítását. Az átszállítás előtt a kórházaknak telefonon szigorúan egyeztetniük kell a két fővárosi intézménnyel. Ha a kórház ezt nem tartja indokoltnak és helyben szeretné folytatni a kezelést, akkor természetesen nem kell elszállítani a beteget a budapesti két kiemelt kórház egyikébe sem.

Enyhe tüneteket mutató betegeket továbbra sem kell kórházba szállítani, ők otthoni karanténban maradhatnak.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

járvány

kórház