Megvenné a népszerű piac területét Tihany: kiderült, mit tervez a helyére a település

HelloVidék   
  Megosztom
Megvenné a népszerű piac területét Tihany: kiderült, mit tervez a helyére a település

Tihany a hajózási társasággal tárgyal, mert megvásárolná a kompkikötő melletti, vízparti, egy-másfél hektáros területet, amelyet évek óta a Piac Placc bérel. A területet sétányokkal, közvilágítással és térbútorokkal ellátott közparkká alakítanák - írja a Hirbalaton.

A portál szerint Tihany megvásárolná a kompkikötő melletti, egy-másfél hektáros területet, amelyet már több éve a Piac Placc bérel. Tósoki Imre polgármester elmondta, hogy már évek óta szeretné a település megvenni a Balatoni Hajózási Zrt.-től (BAHART) a helyi építési szabályzat szerint csak parkként hasznosítható területet, hogy sétányokkal, közvilágítással és térbútorokkal ellátott közparkot alakítson ki belőle. Természetesen a szezonban szombatonként működő piac megtartásával.

Elmondta, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ), akik a BAHART-ban többségi állami tulajdonosi jogokat gyakorolnak, amúgy is komoly tárgyalásokat folytatnak a kompkikötő és környezete fejlesztéséről. Ennek során a következő hónapokban a település szeretné rendezni ezt a kérdést is.

Arra, hogy a Tihanyi Piac Placc üzemeltetője a napokban nyilatkozott arról a helyi tévének, hogy szívesen megvásárolná a területet, a polgármester elmondta, hogy az önkormányzatnak elővásárlási joga van ebben az esetben, mivel kisrészvényes a BAHART-ban és mert a Balaton melletti, 50 méteren belüli területről van szó. A probléma az, hogy a település most nem tudna fizetni és az átalakítást is csak pályázati forrásból tudná megvalósítani, mivel a járványhelyzet miatt súlyos adósággal küzd a település. Ennek ellenére Tihany szeretné elérni az MTÜ-vel folytatott egyeztetések során, hogy megoldás szülessen a vízparti terület köztulajdonban maradására.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

tihany

piac

bahart