Megszólalt a szakértő: még mindig nem ért véget a járvány első hulláma itthon, erre számíthatunk

MTI   
  Megosztom
Megszólalt a szakértő: még mindig nem ért véget a járvány első hulláma itthon, erre számíthatunk

Ugyan a vírushoz köthető halálesetek egyre ritkábbak, az továbbra sem zárható ki, hogy újabb gócok alakulnak ki az ország bármely pontján, nyilatkozta Szlávik János.

Még Magyarországon sem ért véget a koronavírus-járvány első hulláma, hiszen mindennap érkeznek hírek újabb megbetegedésekről - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedden az M1 aktuális csatornán.

A főorvos elmondta,

Ugyanakkor a gócok megjelenése nem jelentené azt, hogy elkezdődött a második hullám, hiszen ezeket még jól lehet kezelni - jegyezte meg Szlávik János. Hozzátette: jelenleg a leglogikusabb feltételezés, hogy a koronavírus nem fog eltűnni, hiszen - úgy tűnik - a terjedése nem függ a hőmérsékleti viszonyoktól. Ezért a legjobb megoldás a védőoltás kifejlesztése lehet.

A vakcina kifejlesztése a főorvos elmondása szerint jól halad, vannak olyan oltások, amelyeket már embereken is tesztelnek. Ugyanakkor a végső eredmények csak az év végére, jövő év elejére várhatók. Szlávik János rámutatott, egy vakcina kifejlesztéséhez 5-15 év kell, viszont most kiderült, hogy a korszerű géntechnológiával ezt az időt jelentősen le lehet rövidíteni akár néhány évre.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

járványhullám

gócpont