Elindult a munka a túrázók egyik kedvenc útvonalán: több újdonság is épül a területen

HelloVidék   
  Megosztom
Elindult a munka a túrázók egyik kedvenc útvonalán: több újdonság is épül a területen

Egy kilátót és egy tanösvényt is építenek a Hévízi-tó környékén, amelynek köszönhetően körbejárhatóvá teszik a tavat és pihenőhelyeket alakítanak ki. A tervek szerint így mozgáskorlátozottak is bejuthatnak a véderdőbe.

A portál szerint természetvédelmi beruházás indul, amelynek részeként egy kilátót és egy tanösvényt is építenek. A projekten a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Hévíz önkormányzata, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház és a Hévízi-tó és Felszín Alatti Vízgyűjtő Területének Környezetvédelme Alapítvány dolgozik együtt.

Már megkezdődtek a munkálatok is a véderdőben, aminek köszönhetően körbejárhatóvá teszik a tavat és pihenőhelyekkel egy új tanösvényt alakítanak ki. A tervek szerint így mozgáskorlátozottak is bejuthatnak a véderdőbe, hogy megismerjék az élővilágot. A kilátó tornyot pedig a tótól nyugatra állítják fel.

A 660 millió forintos európai uniós forrás felhasználásával a tótól északra és délre lévő csatornák zsiliprendszereit újítják fel, a tanösvényt pedig úgy alakítják ki, hogy annak egy ívén a mozgáskorlátozottak is bejuthatnak a véderdőbe, hogy megismerjék annak élővilágát

-fogalmaztak.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

hévíz

hévízi-tó