Közel tízezer magyar gyermeknek segítenek: így jutnak most támogatáshoz a családok

A segélyszervezet önkéntesei folyamatosan dolgoznak a csomagok összeállításán, így idén mintegy tízezer gyermek iskolakezdését segíthetik. A tervek szerint a családokat segítő munkájukat a tanév első hónapjaiban is folytatnák.
Idén mintegy tízezer gyermek iskolakezdését szeretné segíteni a Katolikus Karitász augusztus elején indított segélyprogramjával. A segélyszervezet önkéntesei folyamatosan állítják össze a csomagokat, iskolatáskákat, tanszereket és vásárlási utalványokat.
A helyi Karitász szervezetek önkéntesei országszerte több mint 800 településen látogatják meg a rászoruló családokat és tanszerek mellett élelmiszercsomaggal, ruhával is segítik őket, enyhítve ezzel az iskolakezdés terheit.
Családokat segítő munkájukat a tanév első hónapjaiban is folytatni szeretnék.
Kitértek arra is, hogy az Ormánságban - ahol különösen magas az iskolai lemorzsolódás aránya - nemcsak az iskolakezdési programmal, hanem a kisszentmártoni és tésenyi "Jelenlét pontokon" is az egész tanévben igyekeznek a családok mellett állni.
Ezért heti rendszerességgel játszó- és meseklubot, különböző kézműves foglalkozásokat tartanak óvodásoknak és iskolásoknak, valamint gyógypedagógus foglalkozik azokkal a gyermekekkel, akik valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek. A segélyprogramhoz szeptember 15-éig várják a csatlakozókat.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)