Koronavírus: az önkormányzat is bezárt ezen a vidéki településen

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: az önkormányzat is bezárt ezen a vidéki településen

Pozitív lett a koronavírus tesztje egy kis Vas megyei település hivatali dolgozójának, ezért az önkormányzat többi dolgozója karanténba került és két hétig szünetel a személyes ügyintézés - írja a Vaol.

A portál szerint két hétig szünetel a személyes ügyfélfogadás a Vas megyei toronyi önkormányzati hivatalban, mivel az egyik dolgozó koronavírusos lett. Kovács György polgármester elmondta, hogy azonnal értesítették a járványügyi hatóságokat, akik el is kezdték a kontaktkutatást, valamint az önkormányzat fertőtlenítette az egész épületet.

A hivatal többi dolgozója karanténba vonult és tesztet is csináltattak. A polgármester elárulta, hogy a koronavírusos dolgozó ügyfelekkel nem találkozott a tesztet megelőző napokban.

A toronyi önkormányzatnál jelenleg csak ügyeleti munka folyik, mindössze hárman vannak az irodában, ezért a következő két hétben nem lehet személyesen ügyeket intézni, sürgős esetben munkanapokon telefonon lehet keresni a hivatalt.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

koronavírus

önkormányzat