Müller Cecília megszólalt: ezt mondta a hétfőtől érvényes új szabályokról

MTI   
  Megosztom
Müller Cecília megszólalt: ezt mondta a hétfőtől érvényes új szabályokról

Az operatív törzs döntése értelmében - ha az igények szükségessé teszik - bevonják az ellátásba a kiskunhalasi mobilkórházat, de lesz egy "katonai kórház" a Szent László Kórház területén, és egy további Tatabányán.

A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása - nyilatkozta az országos tisztifőorvos pénteken. Müller Cecília úgy fogalmazott, az új rendelkezésekkel nem a mindennapi élet korlátozása a cél, de az eddigi szabályokat szigorúbban véve kell élni. A részletekről elmondta, hétfőtől kötelező lesz a maszkviselés a bevásárlóközpontokban, a mozikban, színházakban, múzeumokban, könyvtárakban, a postai és egyéb ügyfélszolgálatokon is, továbbá a tömegközlekedési eszközökön túl azok megállóiban, váróhelyiségeiben is, valamint a sportlétesítményekben. Kiemelte, a rendelkezés értelmében az arc eltakarására a sál már nem lesz elegendő, szabályos maszkot kell viselni.

Hozzátette: a szabályok be nem tartását szankcionálhatják, az üzemeltetők, működtetők maguk is felszólíthatják az illetőt a maszkviselésre, de rendőri segítséget is kérhetnek. Ezen kívül a kormányhivatalok népegészségügyi szakemberei is ellenőrizhetnek hétfőtől. Müller Cecília beszélt arról is, hogy szintén

Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a tesztek túlnyomó többsége eddig is térítésmentes volt, és ez így is lesz a továbbiakban is, ha járványügyi érdekből - a kórház vagy a háziorvos rendelésére - végzik el a tesztelést. Ezt az árat azoknak kell megfizetnie, akik önszántukból tesztelnének, vagy a két hét kötelező házi karantént váltanák ki. Ezen áron felül egyéb költség nem számolható fel - tette hozzá.

A változásokról a szakember elmondta még, hogy a szórakozó- és vendéglátóhelyek hétfőtől csak 23 óráig lehetnek nyitva. Ott, ahol elvitelre készítenek ételt, a személyzet bent maradhat a megjelölt időpont után is, de vendéget nem fogadhatnak. Kitért arra, hogy az 500 fő feletti rendezvények továbbra sem tarthatók meg.

Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, hogy október 1-jétől az óvodákban, iskolákban és a szakképző intézményekben bevezetik a kötelező testhőmérséklet-mérést.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a koronavírus-pozitív esetek növekedésével várhatóan emelkedni fog azon idősek száma is, akik kórházi ellátásra szorulnak. Ezzel kapcsolatban - cáfolva a sajtóban megjelent híreket - elmondta, a középsúlyos és súlyos koronavírus-fertőzöttek ellátására mind a személyi, mind a tárgyi feltétel adott, és az ellátás centralizálása a cél. Ez utóbbi kapcsán kitért arra, előfordulhat, hogy egy-egy beteget nem a hozzá legközelebbi kórházba visznek majd, hanem a koronavírusos betegek ellátására kijelölt intézménybe, ahol a gyógyításhoz minden feltétel adott.

Az operatív törzs döntése értelmében - ha az igények szükségessé teszik - bevonják az ellátásba a kiskunhalasi mobilkórházat, de lesz egy "katonai kórház" a Szent László Kórház területén, és egy további Tatabányán.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

országos tisztifőorvos

müller cecília