A koronavírus megtette hatását: ennyien horgásztak idén a Balatonnál

MTI   
  Megosztom
A koronavírus megtette hatását: ennyien horgásztak idén a Balatonnál

A pandémia és a külföldiek elmaradása miatt kedvezőtlenül indult az év a horgászturizmus számára, azonban a nyári szezon nagyon erős volt, a belföldi horgászok több területi engedélyt vásároltak, mint a korábbi években.

A horgászjegy-értékesítésből az idén 15 százalékkal több árbevételre számít a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki online-ülésén, ahol szó esett az új vízparti rendelethez szükséges egyeztetésekről is. Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója arról számolt be, hogy a pandémia és a külföldiek elmaradása miatt kedvezőtlenül indult az év a horgászturizmus számára, azonban

A tavaly óta változatlan árú területi engedélyek idei értékesítéséből 15 százalékkal több bevételre számít a társaság. Tavaly 90 ezer horgászjegyet értékesítettek, amiből 18 ezer volt éves engedély, idén a reményeik szerint megközelítik vagy elérik a 100 ezres nagyságrendet - tette hozzá a vezérigazgató. Közölte, hogy 2021-től a fonyódi és a mórichelyi tógazdaságok is a társaság birtokába kerülnek, aminek köszönhetően saját termelésű halakból tudják majd teljesíteni a balatoni haltelepítési kötelezettségeiket. A BHN árbevétele 2019-ben először haladta meg az 1 milliárd forintot, a tervek szerint az idén meghaladja az 1,2 milliárdot. Ehhez a horgászjegy-értékesítésből származó bevétel 944 millió forinttal járul hozzá - tájékoztatott a cégvezető.

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára a BTT ülésén elmondta, hogy még zajlik a 2018. évi területrendezési törvényhez kapcsolódó balatoni vízparti szabályozás előkészítése. Eddig a 44 tóparti település közül hattal folytattak le egyeztetéseket. Várhatóan tavasszal már sor kerülhet a tervek lakossági fórumokon történő egyeztetésére is.

Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője beszámolt az idén július 22-én, vízminőség-védelmi céllal megkezdett kotrási munkákról. Mint elmondta, Balatongyörök térségében eddig 35 ezer köbméternyi mederanyagot sikerült eltávolítani azokról a területekről, amelyek a tavaly nyárvégi algavirágzás gócpontjának számítottak. Az igazgató közölte azt is, hogy az innovációs tárca pályázatot írt ki Balaton-kutatásra 50 millió forintos kerettel, és a klímaváltozás balatoni hatásainak kutatására 70 millió forintos kerettel.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

koronavírus

koronavírus-járvány

horgász