Ez durva: rengeteg magyar nem törődik a szűrővizsgálatokkal

HelloVidék   
  Megosztom
Ez durva: rengeteg magyar nem törődik a szűrővizsgálatokkal

A magyar lakosság továbbra is túl ritkán jár szűrővizsgálatokra, amivel jelentősen megnehezítik a betegségek korai felismerését. Magyarországon a halálozási statisztikában a keringési és daganatos megbetegedések vezető helyen állnak, de a tavalyi felmérés szerint a 65 éves férfiak 39 százaléka soha nem volt prosztatavizsgálaton, és a nőknek csak 15 százaléka járt emlőröntgenen - írja a Világgazdaság.

Nehéz a betegségek korai felismerése, a magyar lakosság ugyanis csak elvétve jár szűrővizsgálatokra: egy tavalyi felmérés szerint a 65 éves férfiak 39 százaléka soha nem volt prosztatavizsgálaton, és a nőknek csak 15 százaléka járt emlőröntgenen a megelőzőben, írja a Világgazdaság.

Harmadik alkalommal került sor a kutatásra, amely 510 településen több mint 12 ezer fő megkérdezésével zajlott. Magyarországon kiemelt jelentésége lenne a szűrővizsgálatoknak, hiszen a halálozási statisztikában a keringési és daganatos megbetegedések vezető helyen állnak.

A napokban nyilvánosságra hozott európai lakossági egészségfelmérés 2019-es adatai alapján a magyar nők 12 százaléka még soha nem volt méhnyakrákszűrésen, egynegyedük több mint három éve volt vizsgálaton, 36 százalékuk pedig a megelőző egy évben.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint tavaly rosszindulatú emlődaganat miatt 73,5 ezer beteg részesült közfinanszírozott ellátásban, az egészségbiztosító 60 milliárd forintot fordított a gyógyításukra.

A 45 és 60 év közötti nőknek a korai felismerés érdekében kétévente kellene elvégeztetniük egy mammográfiai szűrést. A 35-64 éves nők fele volt ilyen jellegű vizsgálaton a felmérést megelőző két év alatt, 30 százalékuk egy éven belül kerített rá sort. A 65 év feletti nőknek pedig mindössze 15 százalékük volt emlőszűrésen egy éven belül.

Az 50 év feletti férfiaknak évente ajánlott a prosztatarákszűrés. A férfiak esetében az életkor növekedésével nő a rákszűrésen éves gyakorisággal részt vevők aránya, a 65 éves és annál idősebb korosztály valamivel több, mint negyede jelent meg egy éven belül szűrésen, 39 százalékuk viszont még soha nem volt ilyen vizsgálaton. Magyarországon évente több mint négyezer prosztatadaganattal küzdő beteget regisztrálnak.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

szűrés

vizsgálat