Őrület: már a dió is megfizethetetlen luxus lehet, ez az oka

MTI   
  Megosztom
Őrület: már a dió is megfizethetetlen luxus lehet, ez az oka

Az időjárás mellett a tavalyihoz hasonlóan nagy károkat okozott a dióburok-fúrólégy is, amelynek kártétele elsősorban a Dunántúlra jellemző, a keleti országrészben egyelőre mérsékelt az előfordulása.

Az idén az átlagos évek termésének fele, mintegy 3,5-4,0 ezer tonna dió teremhet az országban - mondta a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke, hozzátéve, hogy a héjas dió termelői ára, illetve a dióbél fogyasztói ára ennek ellenére egyelőre a tavalyi, átlagosnak tekinthető szinten mozog. Apáti Ferenc elmondta, hogy a jelentős terméskiesésért döntően a tavaszi fagyok felelnek, de az utóbbi hetek extrém csapadékos időjárása is jelentősen hátráltatta a betakarítást.

E kártevő éppen azon szórványültetvények, vadon termő fák vagy alacsony ráfordításokkal gondozott ültetvények termését károsította leginkább, ahonnan a dióbél jelentős része származik, és ez a kínálat további csökkenéséhez vezethet.

A szárítatlan, nyers héjas dió nettó termelői ára az idén kilogrammonként 450 forint körül van, megegyezik az előző évivel.

A dióbél piaca érdemben novemberben indul, az árakat pedig az import mennyisége és ára befolyásolja majd. Míg a héjas dió importja elenyésző mennyiségű, addig a dióbél behozatal évente 1000-1500 tonna között mozog, elsősorban a román és az ukrán piacról.

A magyarországi termőterület folyamatosan nő: míg 10 évvel ezelőtt alig haladta meg a 3 ezer hektárt, addig jelenleg 8300 hektáron termesztenek diót, ebből a termőkorú ültetvények területe 5-6 ezer hektár. Az előállított dió termelési értéke évente 4-6 milliárd forintot tesz ki.

Magyarország évente 1500-2700 tonna száraz héjas diót exportál 1,3-2,5 milliárd forint értékben, míg a dióbél exportból, amely 1500-2000 tonna 2,5-3,5 milliárd forint származik. A fő export célországok közé Nagy-Britannia, Németország, Ausztria és Svájc sorolható - tette hozzá a FruitVeB alelnöke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása alapján az ország dió termőterületének több mint harmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, ahol az idén 3792 hektáron termesztettek diót. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megye, 871 és 646 hektárral.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

dió

termés

időjárás

drágulás