Horribilis árak a magyar temetőkben: ennyiért válthatjuk meg szeretteink sírhelyét

HelloVidék   
  Megosztom
Horribilis árak a magyar temetőkben: ennyiért válthatjuk meg szeretteink sírhelyét

Vidéken inkább tartja még magát a koporsós temetés hagyománya, szemben a hamvasztással, míg a fővárosban éppen ennek fordítottja a trend. A sírhelyek ára ugyanakkor nagyon eltérő országszerte.

Idén is eljött elhunyt szeretteink megemlékezésének ünnepe: mindenszentek, halottak napja alkalmából rengetegen indulnak el a temetőbe, hogy virágot vigyenek, gyertyát gyújthassanak azokért, akik ma már nincsenek velünk. Idén a koronavírus-járvány miatt a sírkertekben is be kell tartanunk olyan szabályokat, amikről egy éve valószínűleg még senki nem gondolta volna, hogy a mindennapjaink részei lesznek: az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a temetőben is tartanunk kell a megfelelő távolságot, és szabadtéren is maszkot kell viselni, ha például csoportosan emlékezünk meg halottainkról.

Jelentős különbségek a fővárosi és vidéki temetkezésben

Horváth József, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke a HelloVidék megkeresésére azt közölte: Budapesten mintegy 80 százalék a hamvasztás utáni elhelyezés, míg Nyugat-Magyarországon ez 40-45 százalékra tehető, addig Kelet-Magyarországon csak 30-35 százalék. Ebből az látszik, hogy vidéken inkább tartja még magát a koporsós temetés hagyománya, szemben a hamvasztással, míg a fővárosban éppen ennek fordítottja a trend.

A mintegy 4500 temetőből 1500 önkormányzati tulajdonú, a többi felekezeti tulajdonban van. A temetők fenntartása a tulajdonosnak vagy a fenntartónak a feladata a temetkezési törvény szerint. Ez nem azonos a temetők üzemeltetésével. A törvény pontosan meghatározza a fenntartói és üzemeltetői feladatokat. Az üzemeltetést végezheti az önkormányzat saját maga, vagy az adott egyház, vagy szerződés keretében az általuk alapított cég, vagy magántulajdonú cég. Az üzemeltetés minőségét mindig a rendelkezésre álló forrás határozza meg

- fejtette ki az elnök, aki a koronavírusos helyzettel kapcsolatban azt is hozzátette, hogy a pandémia kezelésére az OTEI tagjai számára ajánlásokkal, útmutatókkal segítette a munkát, védve a szakembereik egészségét. A napi munkavégzéshez gyakorlati tanácsokkal látta el a tagjait a védőfelszerelések használatával, beszerzésével kapcsolatosan, összhangban az Országos Operatív Törzs útmutatásaival, illetve az EMMI miniszteri utasítás alapján, és a kiadott jogszabályi rendelkezésekkel.

De mégis mennyi az annyi?

Összességében elmondható, hogy árak tekintetében nagyon változatos a kép, amit a magyarországi temetkezésről kapunk. Példaként megnéztünk néhány vidéki és budapesti temető honlapján az árlistákat. A prímet egyértelműen a Fiumei úti sírkert viszi, ami nem csak a főváros, de az ország egyik legismertebb és legfontosabb temetője, egy valóban kultikus kegyeleti hely, ahol sokan nyugszanak a nemzet nagyjai közül. Itt temették el legnagyobb számban a magyar történelem és kultúra nagyjait, a síremlékek jelentős része művészettörténeti érték, híres építészek, szobrászok alkotása. 2016 óta a Nemzeti Örökség Intézete kezelésében áll. Egész évben van lehetőség koporsós és urnás temetések lebonyolítására és hamvak szórására is. A sírkert törzstemető részében jelenleg már nincs lehetőség új temetkezési helyek megváltására, de meglévő, újraváltott sírokba a rátemetések lehetősége változatlanul engedélyezett. Új temetkezési helyek kizárólag a temető hátsó részében található 58-as parcellában állnak rendelkezésre.

A sírkertben alkalmazott díjakat, részleteket és pontos feltételeket a sírkert temetőszabályzata tartalmazza. Az árakkal kapcsolatban (amik nettó és áfás formában is fel vannak tüntetve) azt találtuk, hogy egy egyes rátemethető sírhely 25 éves felhasználási időre 514350 forint, a kettős pedig 925830 forint. Már meglévő sírhely esetén az egyes, rátemethető sírhely újraváltása 25 évre 462915 forintba kerül, kettős esetében ez az ár 833247 forint. Sírbolthelyet (kriptahelyet) 60 évre lehet váltani 165100 forint/négyzetméter áron, a 60 évre szóló újraváltás 148590 forint/négyzetméter. Urnafülkét 10 éves használati időre lehet váltani 150000 forintos és 129540 forintos áron, míg urnasírhelyet ugyanennyi időre 218694 forintért. A kétféle urnafülke újraváltási díja 135000 illetve 116586 forint 10 éves használati időre, az urnasírhelyé újabb 10 évre pedig 196825 forint.

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.kezelésében álló Óbudai temetőnek ennél lényegesen szolidabb az árazása. Ebben az árlistában áfás formában adták meg a sírhelymegváltási, valamint az újraváltási összegeket. Az I. övezetben az egyes rátemethető sírhelyért 193707 forintot, a kettősért 342964 forintot kell fizetni, ezek újraváltási díja 174339 és 308674 forint. A II. övezet valamivel olcsóbb: itt az egyes 135033 forintba, a kettős 234569 forintba kerül, az újraváltásuk 121539 és 211106 forintba. Kriptahelyet 60 évre 601751 forintért lehet váltani 2-4 személyes sírbolthely esetén, 4 személy felett 683895 forintra módosul az ár. Az újraváltás 541553, illetve 615544 forintba kerül. Egyes urnafülkéhez 10 évre 43891 forintos áron lehet hozzájutni, ketteshez 81826 forintért, ezek újraváltása 39497 és 73647 forint. Urnasírhely az I. övezetben 100876 forintért, a II. övezetben 94526 forintért váltható, az újraváltás 90792 és 85077 forint.

Debrecenben, a Nagyerdei köztemetőben az önkormányzati díjtételek (ugyancsak bruttó árban megadva) még szerényebb módon alakulnak. Itt a sírbolthelyek 2 koporsónként 60 évre 251360 forintba kerülnek, az urnafülkék a krematórium árkádsoron 10 évre 18250 forintba. Urnafülkéket a kolumbárium falban fedlap nélkül 21840 forintos áron lehet váltani, a mészkő fedlappal ellátott 2 urnás fülke 52530 forint. Urnasírhelyet 10 évre 18250 forintért lehet váltani. A ligetes sírhelyért a kiemelt övezetben 72910 forintot kell fizetni 25 évre, az I. övezetben ez az ár 60680 forint, a II. övezetben 49010 forint, míg a III. övezetben 33250 forint. Az újraváltásra vonatkozóan nem találtunk információkat, viszont ugyanezen a honlapon egy listát vezetnek a hamarosan lejáró, megújítandó sírhelyekről.

A szegedi Belvárosi temetőben nettó áras árlistát találunk. Eszerint egyes sírhelyet tekintve 5-féle kategória közül lehet választani, a legdrágább 254600 forint, a legolcsóbb 66100 forint. A kettős sírhelyeket tekintve hasonló a rendszerezés, 509200 forint és 132200 forint között mozognak az árak. Sírbolthelyet, kriptahelyet 55600 forint/négyzetméter áron válthatunk 60 évre. Ha kétszemélyes urnafülkét szeretnénk itt, számtalan variáció közül választhatunk egy 107100 forinttól 23000 forintig terjedő skálán. A négyszemélyes, félig földbe süllyesztett fülke ára 50000 forint 10 évre. A 25 évre váltható egyes és kettős urnasírhelyek közül a legolcsóbb (a temetőben bárhol, 70x140 méretben) 95000 forintos áron elérhető, míg a legdrágább a P/U. parcella és a XV/4-XV/8. táblában, alapépítménnyel és tereprendezéssel együtt 280000 forint. Az újraváltás árai néhány kivételtől eltekintve ugyanazok, mint a megváltási árak.

A pécsi Központi temető árlistája nettó és bruttó árakat is tartalmaz, ebben a cikkben az utóbbiakat szerepeltetjük. A urnaférőhelyek kategóriában a hagyományos típusú kolumbáriumfalban 10 évre való elhelyezés 36770 forint, ez az újraváltásra is vonatkozik. Más típusú urnafülkét 12190 forintért lehet váltani. 4 személyes urnasírboltot 25 évre 47190 forintért, 6 személyest 55060 forintért válthatunk. A sírhelydíjak 25 évre vonatkoznak. Betűjeles parcellák esetében, az út melletti sorban 57680 forintot kell fizetnünk, minden más helyen 49990 forintot. A sírbolthely-díjak 60 évre szólnak, 3 személyes 65560 forintba, míg a 15 személyes 97540 forintba kerül.

Kaposváron ugyancsak önkormányzati rendeletben határoztak a temető díjszabásáról. Az információk alapján megegyezik a kiváltás és az újraváltás díja, a megadott árak pedig az áfát nem tartalmazzák. Érdekesség, hogy jelentős különbségek vannak az árazásban helyi és nem helyi lakosok között: „Ha az elhunyt elhalálozásakor kaposvári állandó lakhellyel rendelkezett, a rendelet 2. számú mellékletének 1-5. pontjaiban meghatározott díjakból 13.103,- Ft kedvezmény illeti meg az eltemettetőt”, írják. Emellett azt is közlik, hogy a kettes sírhely ára méretarányosan növekszik az egyes sírhelyhez képest. Felnőtt egyes sírhelyet 25 évre 12072 forintért, kettőst 20112 forintért lehet váltani. A sírbolt megváltása 60 évre szól: kétszemélyes kripta építésénél ez 68852 forintot jelent, a Keleti temetőben drágább, 88047 forint. 24 személyes kripta építését 414452 forintos áron lehet megváltani, a Keletiben ez az ár 533302 forint. Urnahelyet 10 évre lehet váltani: az egyszemélyes urnafülke 9272 forint, a kétszemélyes 15722 forint. 20 évre kétszemélyes urnasírt is válthatunk, ennek az ára 23892 forint.

Természetesen a szolgáltatások további pluszköltségeket jelentenek attól függően, milyen módon szeretnének búcsút venni elhunyt szerettüktől a gyászoló hozzátartozók. Míg a sírhelyek, urnahelyek megváltási árai viszonylag objektívan összehasonlíthatóak, ez a szolgáltatásokról és az eszközökről, kellékekről nem mondható el. Fizetni kell a ravatalozó igénybevételéért, az elhunyt vagy a hamvai temetőn belüli szállításáért, a sírhely ki- és visszahantolásáért, a sírjelzésért, a halott tárolásáért és előkészítéséért (öltöztetés, smink), a harangszóért és persze a szertartás lebonyolításáért, hogy csak a legalapvetőbbeket említsük, a koporsók, urnák terén pedig ugyancsak zavarba ejtően bőséges a választék.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

temető

temetkezés

temetés

mindenszentek

halottak napja