Minőségi képzés teljesen ingyen: ezt tanulják a gyerekek a különleges foglalkozásokon

Pénzcentrum   
  Megosztom
Minőségi képzés teljesen ingyen: ezt tanulják a gyerekek a különleges foglalkozásokon

"Szinte minden gyerek tud olyan esetet mondani, amiben benne van az eladósodás, amikor elfogyott a pénz, amikor a szülő pénzzavarba került, de kevés olyan példát hoznak elő a gyerekek, amikor a pénz egyfajta megoldó eszközként került elő, és a siker zálogaként jelent meg" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Dr. Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány vezetője. A diákoknak gazdasági tréningeket tartó alapítvány éves szinten 25 ezer magyar gyereket oktat, az ingyenes képzéseikre bármilyen intézményből lehet jelentkezni. Az alapítvány vezetőjével többek között a magyar családok pénzügyi aluledukáltságáról; a nemzetközileg elismert oktatási módszereikről; a magyar oktatás helyzetéről; valamint a jövőbeli elképzeléseikről is beszélgetett a Pénzcentrum.

A Pénzcentrum kérdésére, miszerint Magyarországon a lakosság jelentős része aluldedukált a pénzügyi témákat tekintve, Dr. Schrankó Péter elárulta hogyan is lehet segíteni ezen a problémán. Elmondta, hogy az emberek mindig kicsit megijednek ettől a témától. Ugyanúgy a szülők, mint a pedagógusok, sokan nem szívesen beszélgetnek a pénzről, mondván a pénz nem minden, ne hangsúlyozzuk azt. Nem tudják igazából, hol kellene legyen ennek a helye, de azt mindenki belátja, hogy fontos.

Azt szoktam mondani, hogy egy hármas rendszerben kell gondolkozni, amikor a pénzügyi témák oktatásáról beszélünk. Az alapítványunk úgy tanítja a pénzügyi ismereteket, hogy beszéljünk a pénzről, mint egyfajta eszközről, a gazdaságról, mint egy makroszintű megközelítésről és a gazdálkodásról, ami az egyénről szól. Hogyan tud gazdálkodni a saját pénzével és lehetőségeivel.

- fogalmazott.

Az alapítvány különleges módszeréről is beszélt a szakember. Elárulta, hogy az alapítvány oktatási rendszere már 15-16 éves múltra nyúlik vissza. Korábban megfizettek külső oktatókat, átvettek módszertani elemeket, majd a saját útjukra léptek. Saját szakértők bevonásával, saját trénerek képzésével, saját tartalomfejlesztéssel és természetesen saját módszertani fejlesztéssel.

8-10 évvel ezelőtt kezdődtek ezek az alapfejlesztések, akkor mi is ráébredtünk, hogy ez egy élményközpontúság meghatározó, először élményt szerzünk a tanulóinknak, utána pedig tanítjuk őket. Persze nehéz ezt megvalósítani egy olyan világban, ahol minden élményszerű kíván lenni.

- mondta.

Azt mondtuk, hogy oda kell eljutnunk, hogy egy foglalkozás során flow-ba kerüljenek a diákjaink, Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletét helyeztük bele az oktatásunkba. A trénereink olyan technikákat alkalmaznak, olyan foglalkozási sorrendet, olyan metodikával állítják össze a képzéseket, hogy a diákok folyamatosan bevonódjanak a munkába, a foglalkozásba. Legyen egyfajta idő- vagy térvesztés, nagyon erősen koncentráljanak, fókuszáljanak arra, amit nálunk hallanak, és ne legyen unatkozó gyerek. Nálunk megjelenik az a fajta adaptáció is, ami a pedagógiának egyfajta elméleti elvárása, minél közelebb kerülni a tanulóhoz, minél inkább együtt dolgozni, együtt lüktetni velük, és a tudástranszfer egy oda-vissza áramló folyamatként valósuljon meg. Ez a mi módszertanunk lényege.

Kiemelte, hogy vannak olyan gyerekek, akik nagyon komolyan elgondolkoznak azon, hogy mit hallottak a foglalkozásokon, és komoly kérdésekkel állnak elő. Ezekből ők is sokat tanulnak.

További részletekről és a képzésről a teljes interjúban a Pénzcentrum oldalán olvashatunk.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

tanulás

oktatás

alapítvány