Koronavírus: kiderült, kik fertőződhetnek meg kétszer nagyobb eséllyel

MTI   
  Megosztom
Koronavírus: kiderült, kik fertőződhetnek meg kétszer nagyobb eséllyel

Magyarországon a szociális otthonok 26 százalékában találtak fertőzöttet, a fertőzöttség mértéke egy esettől a 60 százalékig terjedt, mondta el Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

A fertőzöttségi adatok egy kicsit kedvezőbbnek tűnnek a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően, de ebből következtetést még nem lehet levonni, a korlátozó intézkedések eredményei a bevezetésük után két héttel láthatók - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a jól karban tartott és kontrollált krónikus betegséggel a kockázatok csökkenthetők.

Müller Cecília hangsúlyozta: a maszkviselés hatékony eszköze a járvány megfékezésének, de a pandémia kezdete óta megfertőződött 165 901 ember "nem kevés", továbbra is fegyelmezettnek kell maradni, "vigyáznunk kell magunkra és egymásra". A pénteken a szociális intézmények dolgozóinál kezdődött országos tesztelési akcióval összefüggésben jelezte, hogy

Jelenleg 417 szociális intézmény érintett, a gondozottak 6 százaléka, 5940 ember, a gondozók 1 százaléka, 976 ember kapta el a koronavírust - jelezte. A koronavírus-fertőzött gondozottak közül 1175-en szorultak kórházi ellátásra, 586-an elhunytak.

Müller Cecília kiemelte, növekszik a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek száma, jelenleg 7512-en szorulnak ellátásra, közülük 604-en vannak lélegeztetőgépen. "Ezek a számok nem kedvezőek" - mondta. A szakember ismételten kitért arra, hogy a krónikus betegséggel küzdők jobban ki vannak téve a fertőzésnek és a szövődmények kialakulásának. Kitért egy nemzetközi szakfolyóiratban publikált tanulmányra, miszerint

Általánosságban kiemelte, a jól karban tartott és kontrollált krónikus betegséggel a kockázatok csökkenthetők.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, ugyanazok a járványügyi szabályok vonatkoznak azokra is, akiket az országos tesztelés alkalmával szűrnek ki, mint mindenki másra. Szintén kérdésre válaszolva hangsúlyozta, egy-egy óvoda vagy óvodai csoport bezárásáról minden esetben a helyi viszonyokat figyelembe véve dönt az operatív törzs. Országos óvodabezárásokról "szükségtelen intézkedni" - mondta.

Müller Cecília megismételte, oltást csak egészséges ember kaphat, így semmilyen akut fertőzés fennállása esetén sem oltanak be influenza ellen senkit. Annak is várnia kell az oltás beadatásával, aki - bár egészséges - szoros kontaktus miatt karanténban van, tíz nap után, tünetmentesen kérheti az influenzaoltást.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

müller cecília

operatív törzs