Koronavírus: kiderült, változnak-e a korlátozások Magyarországon

MTI   
  Megosztom
Koronavírus: kiderült, változnak-e a korlátozások Magyarországon

Gulyás Gergely miniszter közölte: az elmúlt héten mérséklődött, konstansan 3000 és 5000 között volt az új esetszám, a csütörtöki kiugró adat pedig a hivatásrendek tömeges tesztelésének tudható be.

A magyar egészségügy továbbra is képes ellátni a megnövekedett feladatát, bőven vannak még szabad ágykapacitások, így minden rászoruló színvonalas ellátást kaphat. A jövő hétig nem változnak a jelenlegi korlátozások - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online Kormányinfón a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban. Gulyás Gergely közölte: az elmúlt héten mérséklődött, konstansan 3000 és 5000 között volt az új esetszám, a csütörtöki kiugró adat pedig a hivatásrendek tömeges tesztelésének tudható be.

Az egyes hivatásrendeknél, így a szociális dolgozóknál, az egészségügyieknél vagy a pedagógusoknál rögzített eredményeket a kormány várhatóan a hétvégén egységesen közli.

Gulyás Gergely a vakcinával kapcsolatban úgy fogalmazott: az kézzel fogható közelségbe került, hiszen több kísérlet is a tesztelés utolsó fázisába jutott. A kormány célja továbbra is az, hogy mindenhonnan, ahonnan lehet, vakcinát kell szerezni - hangsúlyozta, hozzátéve: Magyarországon csak olyan készítményt lehet majd használni, amelyet a magyar hatóság előzetesen ellenőrzött, jóváhagyott és nyilvántartásba vett. Ez igaz az Európai Unióból érkező oltásra épp úgy, mint az Egyesült Államokban, Izraelben, Kínában vagy Oroszországban fejlesztett szerre.

A miniszter felidézte, a magyar kormány több mint 12 millió adag koronavírus-vakcinát kötött le az amerikai és európai fejlesztésűek közül, és tárgyal orosz, izraeli és kínai fejlesztőkkel is. Kínában a legelőrehaladottabb az engedélyeztetés folyamata, míg a Pfizer azt közölte: bár előrehaladottak a tesztelések, de ha azok eredményesek lesznek, elsőként az Egyesült Államokba szállítanak. Ebben az esetben a lekötésnél kifizetett előleg felét visszaadják. Összegzésként azt mondta: remélik, ha még néhány hétig sikerül kitartani, akkor a fény látszani fog az alagút végén, ezt pedig az oltóanyag jelenti.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

korlátozás

szigorítás

gulyás gergely

kormányinfó