Ebbe a csapdába te is beleeshetsz: így nem tudod kihasználni a 3 milliós lakásfelújítási támogatást

Pénzcentrum   
  Megosztom
Ebbe a csapdába te is beleeshetsz: így nem tudod kihasználni a 3 milliós lakásfelújítási támogatást

A legalább egy gyermeket nevelő (vagy épp első gyermeküket váró) családok otthonuk korszerűsítésére lakásfelújítási támogatást igényelhetnek. A támogatás összege a teljes költségvetés fele, de legfeljebb 3 millió forint lehet, ám ennek kihasználásához nem elegendő egy 6 millió forintos költségvetés. Jöjjön 5 olyan élethelyzetet, amikor kevesebb támogatásra lehetsz jogosult a költségek felénél - írja a Pénzcentrum.

Ahogy a portál írja, a lakásfelújítási támogatás a legalább egy gyermeket nevelő (vagy épp első gyermeküket váró) szülők számára jelenthet segítséget a család lakóhelyéül szolgáló ingatlan felújításakor. Az elérhető összeg a teljes költségvetés fele lehet, de nem haladhatja meg a 3 millió forintot. A támogatás a munkálatok befejezését - és kifizetését - követően utólag igényelhető a benyújtott számlák alapján. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű, az alábbiakban mutatunk néhány olyan élethelyzetet, amikor a vártnál kevesebb támogatásra lehetnek jogosultak a családok. Sőt olyan eset is előfordulhat, hogy egyáltalán nem térít vissza pénzt az állam!

1. Lecseréled a beépített konyhabútort - az anyagköltség jóval magasabb a munkadíjnál

Egy konyhabútor lecserélésére alapvetően felhasználható a támogatás, hiszen a jogszabály alapján beépített bútorok cseréje és beépítése elfogadható. A konyhabútor ára elérheti akár az 500 ezer forintot is, a beszerelés munkadíja ennél jóval alacsonyabb, 100 ezer forint körül lehet. Vagyis a felújításért 600 ezer forintot kellene kifizetned. Ebből azonban legfeljebb 200 ezer forintot tudnál visszaigényelni felújítási támogatásként.

A költségvetés fele ugyan 300 ezer forint lenne, de a visszaigényelhető támogatás összegében 50-50 százalékos arányban kell szerepelnie a munkadíjnak és az anyagköltségnek. Vagyis a 100 ezer forintos munkadíj mellé jelen helyzetben legfeljebb további 100 ezer forint anyagköltséget tudsz visszaigényelni. Ehhez persze további feltétel, hogy a teljes költségvetés elérje a 400 ezer forintot, ezt a feltételt azonban jelen helyzetben teljesíted.

2. Saját magad végzed a munkálatokat

Jelentős összeget spórolhatsz azzal, ha te magad végzed el a házkörüli teendőket. Ez igaz lehet a kisebb felújítási munkálatokra is: kifestheted a lakásod, de akár a laminált parkettát is kicserélheted te magad. Ezzel ugyan megspórolhatod a mesterembernek járó munkadíjat, viszont elesel a felújítási támogatástól.

Hiába van ugyanis számlád az anyagköltségekről - festékről, fóliáról, parkettáról - munkadíjat nem fizettél ki senkinek, illetve nem kötöttél vállalkozási szerződést egy mesteremberrel sem, pedig ez utóbbi is feltétel.

A támogatás összegének legalább 50 százalékát kell kitennie a munkadíjnak, vagyis, ha az 0 forint, akkor sajnos az anyagköltségekből sem tudsz egyetlen forintot sem visszaigényelni.

3. Már idén megvásároltad az alapanyagot

A felújítási támogatásra a 2020. december 31-ét követően megkezdett felújítási munkálatok esetén lehetsz jogosult. Ez azt is jelenti, hogy a jövő évben benyújtott számlákon 2021-es kiállítási dátumnak kell szerepelnie. Vagyis az idén megvásárolt alapanyagokat nem lehet figyelembe venni a támogatás összegének meghatározásakor.

Mi a helyzet akkor, ha a felújítás költségvetése 1 millió forint - ennek fele anyagköltség, fele munkadíj -, azonban a szükséges anyagokból még idén bevásárolsz egy kedvező akciót kihasználva, mondjuk 300 ezer Ft értékben? Ebben a helyzetben csak 350 ezer forint támogatásra leszel jogosult. (Ugyan a költségvetés 1 millió forint, de ebből csak 700 ezer forint a 2021-ben megfizetett rész, aminek a fele lehet a támogatás.)

4. Jön a baba, emiatt babaszobát alakítanál ki a lakásban

Ha baba érkezik, akkor általában az egyik első dolgod a babaszoba kialakítása a lakásban. Az ehhez kapcsolódó felújítási munkálatokra is igényelheted a felújítási támogatást, az sem jelent gondot, ha az első gyermeketeket várjátok éppen. (A várandósság 12. hetét betöltött baba ugyanis már megfelel a felújítási támogatás gyermekre vonatkozó feltételének.)

Szükség lesz új bútorokra és festésre is. Tegyük fel, hogy a festés munkadíja összesen 150 ezer forint, az anyagköltség pedig további 100 ezer forint. A megvásárolt bútorok - szekrény, komód, pelenkázó, kiságy - ára 250 ezer forint lenne. Azaz összesen 500 ezer forintot költöttél a felújításra.

Ennek a fele 250 ezer forint lenne, ezt azonban nem biztos, hogy utólag vissza is kapod. A bútorok esetében ugyanis csak a beépíthető bútorok és gépek - például a konyhai bútorok - anyag- és beszerelési költségei után lehetsz jogosult a támogatásra.

Ha most sima - nem beépíthető - bútorokat vásároltál, akkor azok után nem kaphatsz támogatást. Marad a festés 250 ezer forintos költsége, amely után összesen 125 ezer forint támogatásra lehetsz jogosult.

5. Több dolgot is felújítasz, amelynek egy részét magad végzed el
Elképzelhető, hogy több dolgot is felújítanál, a támogatást viszont egyben vennéd igénybe. (Ez teljesen logikus is, hiszen a felújítási támogatást csak egyszer lehet igényelni.)

Megcsináltatnád például a házad kerítését, erre a munkára pedig egy vállalkozóval kötnél szerződést. A teljes költség 1,2 millió forint lenne, melyből 500 ezer forint az anyagköltség és 700 ezer forint a munkadíj. Emellett kifestenéd a lakást is, a festék, a fólia és egyéb szükséges eszközök beszerzésére pedig 100 ezer forintot költenél, viszont ezt te magad végeznéd el, ezzel a munkával nem bíznál meg külön szakembert.

Eszerint lenne összesen 600 ezer forint anyagszámlád és 700 ezer forint munkadíjad. Ugyanakkor összesen két külön munkálatot végeznél el, melyek közül csak az egyikről lenne vállalkozási szerződésed. Ez a tény pedig befolyásolhatja a támogatás összegét is, ugyanis a jogszabály az alábbiakat tartalmazza:

A Bankmonitor szakértőinek véleménye szerint mivel nincs vállalkozási szerződés a festésről, ezért az ahhoz kapcsolódó költségek nem is vehetők figyelembe a felújítási támogatásnál. Vagyis összesen 600 ezer forint támogatást kaphatsz a fenti munkálatok után. (Ha figyelembe lehetne venni a festés anyagköltségét is, akkor pedig 650 ezer forint támogatásra lehetnél jogosult.)

Természetesen még nem ismert minden részlet, akár újabb értelmező állásfoglalások módosíthatnak a fent leírtakon. A Pénzcentrum és a Bankmonitor szakértői ettől függetlenül azt javasolják, hogy mindenki alaposan gondolja át, mit szeretne a lakásán korszerűsíteni, amennyiben otthonfelújítási támogatást is igényelne rá. Ez abban az esetben különösen fontos, ha személyi kölcsönből, vagy épp lakáshitelből finanszíroznák meg a munkálatokat. Roppant kellemetlen ugyanis, ha utólag derül csak ki, nem vagy jogosult az általad kért támogatási összegre - vagy egyáltalán nem kaphatsz -, amiatt ugyanis teljesen felborulhat a családi költségvetés.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pénzcentrum

lakásfelújítási támogatás

lakásfelújítás

támogatás

korszerűsítés

otthon korszerűsítés