Kész, ennyi volt: megszűnt a tanítóképzés a vidéki városban több évtized után

HelloVidék   
  Megosztom
Kész, ennyi volt: megszűnt a tanítóképzés a vidéki városban több évtized után

A kecskeméti tanítóképzés nagy múltra tekintett vissza, de megszűnt, miután a református egyház tavaly átvette a helyi Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karát, ami így a Károli Gáspár Református Egyetem szervezetébe olvadt.

Több évtized után megszűnt a tanítóképzés Kecskeméten, miután a református egyház tavaly átvette a helyi Neumann János Egyetem (korábban Kecskeméti Főiskola) Pedagógusképző Karát, ami így a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) szervezetébe olvadt, írja a Népszava.

A kecskeméti tanítóképzés nagy múltra tekintett vissza, emlékeztet a lap: a református egyház 1918-ban alapította meg a Református Tanítóképző Intézetet, amelyből 1986-ban – akkor már állami fenntartásban – létrejött a Tanítóképző Főiskola. Az intézményt 2000. januárjában integrálták a Kecskeméti Főiskolába, ami 2016. júliusában olvadt össze a Szolnoki Főiskolával, így jött létre az alapítványi fenntartású Neumann János Egyetem.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás szerint nem meglepő, hogy a Neumann egyetemet fenntartó alapítvány viszonylag gyorsan megszabadult a Pedagógusképző Kartól, az ugyanis kevéssé vág az alapítvány profiljába. A PSZ alelnökét aggasztja, hogy a hazai pedagógusképzés egyre nagyobb része szakad el az állami oktatástól és kerül az egyházakhoz. A PSZ és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szerint a pedagógusképzés gerincét továbbra is az állami egyetemeknek kell jelenteniük, ezt a felelősséget az állam nem háríthatja át az egyházakra. Úgy vélik, biztosítani kellene a választás lehetőségét az egyházi és az állami felsőoktatás között.Totyik Tamás emellett azt is problémának tartja, hogy az átszervezésekkel a pedagógusképzés keretszámai nem változtak, és az sem várható, hogy vonzóbb lesz a pálya.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kecskemét

oktatás

tanítóképző

felsőoktatás