Így fejlesztenék a Balaton-partot a népszerű üdülővárosban: íme az ötletek

HelloVidék   
  Megosztom
Így fejlesztenék a Balaton-partot a népszerű üdülővárosban: íme az ötletek

A fejlesztés célja, hogy dinamizálják a város Balaton-parti térségét, és így a régióban élők számára egész évben elérhető kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak.

Negyvenöt pontból álló javaslatcsomagot dolgoztak ki Keszthely fiataljai a Balaton-part fejlesztésére az Ifjúsági kerekasztal ülésén, amelyen Nagy Bálint polgármester is részt vett - írja a Zaol.hu. Két önkormányzati képviselő, Horváth Tamás és Sáringer-Kenyeres Marcell korábban feltérképezte és összegyűjtötte Keszthely fiataljainak ötleteit, amiket a lakossági konzultációra érkezett javaslatokkal együtt figyelembe vesz az önkormányzat a fejlesztési koncepció kidolgozásakor.

A diákok és fiatal felnőttek egyebek mellett

Többen szeretnék, ha madár- és denevérodúkat helyeznének el a Balaton-parton, a természeti értékekre pedig tájékoztató táblákon hívnák fel a figyelmet. Felmerült egy óriás kerti sakk telepítése és kondipark kialakítása is, mások ingyenes mobiltöltő állomásokat látnának szívesen.

A fejlesztés célja, hogy dinamizálják a város Balaton-parti térségét, és így a régióban élők számára egész évben elérhető kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak. Emellett munkahelyteremtő és –megőrző szerepet is tulajdonítanak nekik, hiszen a látogatószám várható emelkedése jótékony hatással lehet például a vendéglátószektorra.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

balaton-part

keszthely

fejlesztés