Beindul a biznisz? 70 milliót is kaphat, aki kistelepülésen nyit boltot

HelloVidék   
  Megosztom
Beindul a biznisz? 70 milliót is kaphat, aki kistelepülésen nyit boltot

Egyformán indulhatnak a pályázaton már működő és ezután boltot nyitó vállalkozások. Egy induló vállalkozás akár 60-70 millió forintot is kaphat.

60-70 millió forintot is kaphatnak azok a vállalkozások, amelyek a kistelepüléseken működtetnek kisboltokat, vagy azokon a helyeken, ahol nincs, újat nyitnak. A Magyar Falu Program keretében 2000 fő alatti településeken dolgozó vállalkozókat támogatják. A pályázaton indulni szándékozó vállalkozók azt mondják, hogy a 75 százalékos támogatás sokat lendíthet az induláson - hangzott el az ATV híradójában.

Az ország egyik leghátrányosabb térségében, az Ormánság több településén tervez egy kisebb hálózatot életre hívni az állami támogatásból egy vállalkozók csoportja. Máriagyüdön már az üzlethelyiséget is kinézték maguknak, és itt már az árukészletet is elkezdték összeállítani. Varga László vállalkozó azt nyilatkozta, élelmiszeren és háztartási cikkeken kívül szolgáltatást is kínálnak majd, például szűkített postai vagy gyógyszertári szolgáltatást.

A program kormánybiztosa, Gyopáros Alpár elmondása szerint egyformán indulhatnak a pályázaton már működő és ezután boltot nyitó vállalkozások.

Lehet pályázni ingatlanvásárlásra és korszerűsítésre, de eszközök beszerzésére is, valamint működési és bértámogatásra.

A pályázaton egyelőre csak a kétezernél kisebb lélekszámú településeken működő boltok indulhatnak. A nagyobb települések szélein működő kisboltok egyelőre nem kaphatnak támogatást. Egyre többen szeretnének a peremterületeken is hasonló segítséget kapni, ezért már vizsgálják azt, hogy miként bővíthetik az érintettek körét. Jelenleg 45 milliárd forintos keretet biztosít a kormány a támogatásra.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bolt

kisbolt

magyar falu program