Befellegzett a turisztikai gigaberuházásnak? Nem maradt elég pénze a vidéki városnak a felújításra

HelloVidék   
  Megosztom
Befellegzett a turisztikai gigaberuházásnak? Nem maradt elég pénze a vidéki városnak a felújításra

Több százmillió forintért újítanák meg a vár és a gyógyfürdő környékét. Az építő 75 százalékos készültséget jelentett, amit kifizettek neki, de egy szakértő azt állapította meg, hogy a munkának csak a felét végezték el, a kivitelező cég ügyvezetője szerint ugyanakkor sok mindent nem vettek figyelembe.

Elszámolási vita miatt hiúsulhat meg az utóbbi évtizedek legnagyobb turisztikai beruházása Szigetváron, hangzott el az RTL Klub híradójában.

Az építő 75 százalékos készültséget jelentett, amit kifizettek neki, de egy szakértő azt állapította meg, hogy a munkának csak a felét végezték el. A kivitelező cég ügyvezetője szerint ugyanakkor sok mindent nem vett figyelembe a szakértő, főleg, ami a talajszint alatt van. Ő azt nyilatkozta, hogy többször is ellenőrizték a munkálatokat, 2019 decemberében pedig egy szakértői ellenőrzés során azt állapították meg, hogy a kivitelezés meghaladta az 55 százalékos készültséget.

Az önkormányzat költségvetési csalás miatt tett feljelentést. A polgármester szerint a munkálatok egy év múlva folytatódhatnak, de csak akkor, ha kapnak még plusz támogatást.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szigetvár

turizmus

beruházás

fejlesztés