Fordulat a leomlott egri várfal ügyében: kiderült, mi történt valójában

HelloVidék   
  Megosztom
Fordulat a leomlott egri várfal ügyében: kiderült, mi történt valójában

Hogy konkrétan tervezői, statikai, kivitelezői, műemlékvédelmi hiba történt, azt jogi úton, szakértők bevonásával fogják eldönteni, mondta az egri polgármester.

A kormány megítélt 600 millió forintot a vár felújítására, így amíg kiperli a város a felelőstől a kár összegét, van mihez nyúlni. Akár már nyárra eltűnhet a hiba - hangzott el az InfoRádióban. Mirkóczki Ádám, a város polgármestere azt nyilatkozta: korábban több jelzést is kaptak arról, hogy a támfallal probléma lehet.

A közvetlen oka az omlásnak szinte bizonyos, hogy a lehullt csapadék és az azt követő fagyás, de azt lehetett tudni és lehetett rá készülni, hogy csapadék esik, ha mínusz van, akkor megfagy és tágul. Egyértelmű következtetés tehát, hogy emberi mulasztás történt

- mondta a városvezető.

Hogy konkrétan tervezői, statikai, kivitelezői, műemlékvédelmi hiba történt, azt jogi úton, szakértők bevonásával fogják eldönteni. A polgármester azt is elmondta, hogy az általa ismert dokumentumokból egyértelmű, hogy a várható problémákat egyes szakemberek már előre jelezték. A további omlásveszélyt, további károk keletkezését az önkormányzat saját költségből fogja megakadályozni.

A helyzetben némi kapaszkodót jelent, hogy a kormány tavaly 600 millió forint támogatásról döntött az egri vár esetében, ezt a város a vár javításával kapcsolatos bármilyen munkára felhasználhatja, adott esetben a Szép-bástya is megújulhat ebből. A bástya felújítása tavasszal megkezdődhet, néhány hónapot vehet igénybe, hogy nyáron vagy legkésőbb ősszel újra látogatható legyen.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

eger

egri vár

omlás