Struccokat tart tanyáján a vidéki pár: főleg húsvétkor népszerűek a tojásaik

HelloVidék   
  Megosztom
Struccokat tart tanyáján a vidéki pár: főleg húsvétkor népszerűek a tojásaik

A tojók 100 kiló körül vannak, a kakasok 120-130 kilót nyomnak, a legnagyobb pedig 230 centi magasságból szemléli a világot. A pár a tojásáért tartja őket, leginkább eladják, de ritkábban, megrendelésre keltetnek is.

Néhány éve foglalkozik különleges madarakkal bokrosi tanyáján Kallai Regina és Makai Imre, írja a Délmagyar. A pár hat struccot nevel, leginkább a tojásukért tartják a nagy testű jószágokat. Mint kiderült, 2016-ban kezdték az építkezést, és a következő év tavaszán hozták az első állatokat. A struccok 3700 négyzetméteren „kapirgálhatnak” a ház mögött.

Nem vakon ugrottak bele a vállalkozásba, több évig készültek a feladatra: utánaolvastak a témának, struccfarmokat látogattak. "A gyakorlatba azért bele kellett rázódnunk, már a madarakat elhozni sem volt egyszerű feladat. Itthon meg rögtön azzal nyitott az egyik, hogy kiugrott a karámból" – mondta a kezdetekről Makai Imre. Párja, Regina elárulta, gyerekkora óta imádja az állatokat, valami olyan munkát szeretett volna találni, ami hozzájuk kapcsolódik. Hat madarat tartanak, két triót, egy kakason két tojó osztozik.

A pár a tojásáért tartja őket, leginkább eladják, de ritkábban, megrendelésre keltetnek is.

"Mi készítettünk már belőle tükörtojást és rántottát is. A főt tojást is kipróbáljuk majd, bár legalább másfél óra, míg megfő" – árulta el a konyhai titkor Imre.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

strucc

tojás

bokros

tanya