Megható: utcát neveznek el Törőcsik Mariról a színészlegenda kedvenc falujában

HelloVidék   
  Megosztom
Megható: utcát neveznek el Törőcsik Mariról a színészlegenda kedvenc falujában

Utcát neveznek el Törőcsik Mariról a Vas megyei Velemben, ahol szobrot is állítanak a pénteken elhunyt színésznőnek. A Nemzet Színészének közel ötven éve a Vas megyei falu volt az igazi otthona.

Szobrot kap és utcát neveznek el Velemben Törőcsik Mariról. Erről a falu polgármestere, Bakos László beszélt a Riposztnak, megrendülve még a színésznő pénteki halála után. 2018-tól Törőcsik Mari a település díszpolgára és évtizedek óta a lakója volt – bár Budapesten is volt lakásuk, igazi otthonának Velemet érezte.

Törőcsik férjével és élete párjával, Maár Gyulával, 1973-ban járt először a Kőszeg melletti, Alpokalján lévő faluban, amibe első látásra beleszeretett. Egy visszaemlékezése szerint sorsszerű volt a találkozás:

Bejöttünk Velembe. Megálltunk egy ház előtt. És azt mondtam: itt szeretnék élni! Egyetlenegy eladó ház volt. Az, ahol véletlenül parkoltam. Odavitt az Isten.

Pénteken jött a szomorú hír, hogy hosszú betegeskedés után, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Vasárnap a Nemzeti Színház előtt sárga rózsákkal és portréival emlékeztek a színésznőre.

Földes László (Hobo) a Nemzeti Színház előtti megemlékezésen
Földes László (Hobo) a Nemzeti Színház előtti megemlékezésen

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

törőcsik mari

nemzet színésze

velem